Részletben fizethetik a lakásvásárlási illetéket a fiatalok

Vágólapra másolva!
Jövő év elejétől részletekben is kifizethetik az első lakás megvásárlása után lerovandó illetéket a 35 évnél fiatalabbak.
Vágólapra másolva!

2011. január elsejétől a kormány az otthonteremtés elősegítése érdekében egy új kedvezményi szabályt épített be az illeték törvénybe tudatta a Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye. A rendelkezés alapján az első lakását megszerző, 35. életévét be nem töltött fiatal kérelmére az adóhatóság automatikusan legfeljebb 12 havi pótlékmentes részletfizetést biztosít a lakásvásárlást terhelő illeték megfizetésére.

Eddig a kérelmező fiatalok vagyoni jövedelmi helyzetétől függött, hogy kaphatnak-e részletfizetést, vagyis igazolniuk kellett, hogy az illeték egyösszegű megfizetése aránytalanul súlyos megterhelést jelent részükre.