800 fős munkaerő-bővítés a tiszaújvárosi Jabilnál

Vágólapra másolva!
Mérnököket és technológiai szakembereket toboroz a tiszaújvárosi Jabil. Az elektronikai összeszerelő üzem közel nyolcszáz új dolgozó felvételére készül.
Vágólapra másolva!

Új megrendeléseiknek köszönhetően ismét jelentősen bővíti alkalmazottainak számát a tiszaújvárosi Jabil. Az elektronikai összeszerelő üzembe az országos rádiókban és az interneten is keresnek új munkaerőt, magasan képzett mérnökök és technológus szakemberek jelentkezését várják, de a menedzsmentet is bővítenék. Király Zoltán, a cég ügyvezetője a Népszabadságnak azt mondta, hogy új szerződéseiknek köszönhetően növelik kapacitásukat, mintegy 600-800 ember felvételére készülnek, ebből mintegy száz magasan képzett technológiai szakember és menedzsmenttag lesz, a többi fizikai dolgozó. A cégvezető a megrendelésekről nem kívánt részleteket elárulni, de a Népszabadság úgy tudja, hogy a Jabilt ezúttal is a telekommunikációs iparág egyik meghatározó szereplője bízta meg, Király Zoltán azonban az információt nem kommentálta.

A Jabil egyébként júliusban jelentett be nagyobb, ezerfős bővítést, valamint egy új üzemcsarnok nyitását, és akkor azt ígérték, hogy a nyár végére már hétezren dolgoznak a cégnél. Király Zoltán cégvezető azt mondta, hogy a mostani bővítés után Tiszaújvárosban kilencezer főt foglalkoztatnak majd.