Az Auchan után a Tescót is megbüntették az olcsó tej miatt

Vágólapra másolva!
A Tescónak több mint hétmillió forintos büntetést kell fizetnie, mert a beszerzési ár alatt árult tartós tejet. Az áruházlánc még vizsgálja a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal határozatát. Hasonló okból, novemberben az Auchant büntette 20 millió forintra a hatóság.
Vágólapra másolva!

Befejeződött a Tescónál a Tej Terméktanács szeptemberi bejelentése alapján indult eljárás. A cégnél lefolytatott vizsgálat szerint az áruházlánc két tartós tejet (Mlieko Lapte, Almliesl) a beszerzési ár alatt, literenként 119, illetve 125 forintért forgalmazott - közölte a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSzH) az [origo]-val.

A jogsértő magatartás miatt a hatóság több mint 7,6 millió forintos bírságot vetett ki az áruházláncra. (A jogszabály szerint a kereskedők az élelmiszereket nem adhatják olcsóbban, mint amennyiért azokat vették.) A beszerzési ár alatt forgalmazott termékek mennyiségére vonatkozóan a hivatal nem tudott tájékoztatást adni, mert azok az adatok üzleti titoknak minősülnek. Az MGSzH egyúttal közölte, hogy a jövőben növeli az ellenőrzések számát, a beszerzési ár alatti értékesítés mellett többek között az akciós termékek forgalmazását is vizsgálni fogja saját hatáskörben, illetve bejelentések alapján.

A Tesco vizsgálódik, az Auchan már fizetett

A Tej Terméktanács az Auchant is bepanaszolta a tartós tej (Tatra, Madeta) beszerzési ár alatti értékesítése miatt. Az MGSzH az utóbbi áruházláncnál is jogosnak találta a kifogást, ezért még novemberben 20,5 millió forintra bírságolta a társaságot. Az Auchan akkor közölte, hogy befizette a büntetést. A Tesco illetékese az MGSzH döntéséről az [origo]-nak azt mondta: a társaság vizsgálja a bírságról szóló határozatot és jelenleg az annak alapját képező adatokat.

Több mint 130 millió büntetésekből

Az MGSzH tavaly november elejéig összesített adatai szerint tizennyolc esetben szabott ki, összesen 132 millió forint értékben a beszerzési ár alatti értékesítés miatt a magyarországi egységekkel rendelkező áruházláncokra. A megbüntetett cégek között van a Tesco, az Auchan, a Spar, a Lidl, az Aldi és a Cora.


Az Agromonitor.hu szerdán idézte a Tesco tavalyi állásfoglalását, amelyben a vállalat úgy fogalmazott: a tejtermékek árát mindenkor a piaci kereslet-kínálat és a vásárlói elvárások függvényében alakítja ki. "Az üzletlánc szerint jó minőségű magyar tej versenyképes áron csak korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre a hazai piacokon, hiszen amikor a forint/euró árfolyam az export számára kedvezően alakul, a magyar feldolgozók termékeikkel nem a hazai vállalatokat látják el, hanem azonnal exportálják azokat. Mindez a termelők és a kereskedők hosszú távon fenntartható, folyamatos együttműködésének nem kedvez. Ezért is alakulhatott ki az elmúlt évben, hogy a kereskedők bizonyos időszakokban szinte egyáltalán nem tudtak a magyar termelőktől tejet vásárolni" - derült ki a korábbi közleményből.