A forint erősödése ágyazhat meg a frankhitelek végének

pénzváltó, valutaváltó, deviza, valuta, svájci frank, euro, árfolyam
Vágólapra másolva!
Nem a bankok jóindulatától, hanem a kisebb kockázatból adódó megtakarítástól várja a pénzügyi felügyelet a frankhitelek euróra váltásának megkönnyítését. Jelenleg akkor lehet a legtöbbet spórolni, ha nemcsak devizanemet, hanem bankot is vált az adós, akinek a kamatmozgásokat is figyelnie kell, de tömeges devizaváltásra csak akkor van esély, ha érezhetően erősödik a forint.
Vágólapra másolva!

"Nem gondolja senki, hogy a bankoknak szeretetszolgálatot kellene játszaniuk" - mondta az [origo]-nak Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) szóvivője azzal a felügyeleti javaslattal kapcsolatban, amely szerint a bankok adjanak engedményeket azoknak az ügyfeleknek, akik svájci frankban felvett hitelüket euróalapúra váltanák át.

A PSZÁF szóvivője szerint a váltás a bankok érdeke is lenne, mert a közös európai pénz sokkal kisebb kilengéseket produkál a forinttal szemben, mint a svájci frank. Binder szerint ez nemcsak az adósok idegeit kíméli, és a bedőlő hitelek terhét végső soron viselő nemzetgazdaság gondjait mérsékli, hanem a bankok kockázatát is csökkenti. A kisebb banki rizikó pedig forintosítható, azaz a bankoknak is kevesebbe kerül ez a konstrukció, ami fedezet lehet nekik kedvezmény nyújtására - ezért vélik úgy a PSZÁF-nál Binder szerint, hogy a pénzintézetek az átváltásnál eltekinthetnének a konverziós, a hitelbírálati, a folyósítási, az értékbecslési és adminisztrációs díjaktól, ezzel pár százalékkal olcsóbbá téve a váltást. A PSZÁF kezdeményezéséről megkérdeztük a Magyar Bankszövetséget is, ahol azt a választ kaptuk, hogy az elnökség tárgyalni fog az ajánlásról.

A bajba került devizahitelesek devizaváltással történő megmentésének ötletét már a kormányalakítás előtt felvetette a Fidesz, de akkor még nem az euróra, hanem a forintra váltás szerepelt a tervekben. Matolcsy György mostani nemzetgazdasági miniszter május 7-én pendítette meg, hogy "a hitelfelvevőknek fel fogják ajánlani, hogy állami segítséggel átváltsák devizahitelüket forinthitelre", de később ezt a lehetőséget elvetette a kormány, amely az azóta sem létező eszközkezelő társasággal és a Fidesz-frakció nyolcpontos javaslatával sietett volna a bajba jutott devizahitelesek segítségére (az eszközkezelő csúszásáról ebben a cikkben, a Kósa Lajos és Rogán Antal által jegyzett felvetésről pedig itt olvashat).

1. Gyenge forint mellett nem éri meg váltani

"Jelenleg nem járnának jól a hitelesek, ha svájcifrank-alapú kölcsönüket euróalapúra váltanak át, ugyanis mindkét deviza igen erős a forinttal szemben" - mutatott rá Barabás Gyula, a Széchenyi Hitelszövetség elnöke, aki ezért nem tartja jó ötletnek a svájcifrank-alapú hitelek euróalapúra váltását. "Az érintettek a lépéssel kénytelenek lesznek realizálni azt az árfolyamveszteséget, amelyet az euró a svájci frankkal, ezen keresztül pedig a forint a két devizával szemben elszenvedett" - mondta. Az euró hétfőn 280 forint körül zárt, a frank pedig tavaly szeptemberi rekordjától mindössze pár forinttal elmaradva, 223 forint körül fejezte be a kereskedést (a forint hétfői napjáról itt olvashat részletesen).

A magas árfolyamból adódó gondokkal a felügyelet is számol, Binder István kérdésünkre elmondta, hogy nem is mostani konverziókban gondolkodnak. "A bankoknak ajánlást tettünk, hogy dolgozzák ki a konstrukciót, és amikor kedvezőbb időszak lesz, magyarul erősebb lesz a forint, akkor bonyolítsák le az átváltásokat" - fogalmazott a szóvivő. A felügyelet által kiküldött körlevél szerint a váltás mellett szól, hogy a devizaalapú hitelek túlnyomó többsége hosszú lejáratú gépjármű-finanszírozási vagy jelzáloghitel, ezért valószínűsíthető, hogy a hitel futamideje során Magyarország csatlakozik az euróövezethez. "Így a csatlakozást közvetlenül megelőző években jelentősen csökken, majd a csatlakozás után teljes mértékben megszűnik az árfolyamkockázat" - érvel a felügyelet, amely szerint mivel a magyar gazdaság szorosan kötődik az eurózóna gazdaságaihoz, ezért a forint/euró árfolyam eleve szorosabban mozog együtt, mint a forint/svájci frank árfolyam.

A frank az utóbbi években bejárt pályája alapján valóban kockázatosabb, mint az euró. A svájci pénz 2003, vagyis a magyarországi devizahitelezés felfutásának kezdete óta csaknem 36 százalékkal erősödött a forinthoz képest, az árfolyam ugyanis 165 forintról 224-re ment föl, de 2008-ban 145-150 forint körül is járt a kurzus. Ezzel szemben az euróhoz képest az utóbbi hét évben mindössze szűk 10 százalékkal gyengült a magyar pénz: az euró jegyzése 255 forintról 280 forintra változott.

Sokakat érint a frankárfolyam ugrálása

Az euróra váltás lehetősége a lakossági ügyfelek jelentős részét érinti: a jegybank adatai szerint november végén 4800 milliárd forintnyi svájci frankban jegyzett hitel volt a háztartásoknál, amely a teljes állomány 56 százaléka, de a felügyeleti körlevélben is megemlített jenhitelek nagyságrendje is százmilliárdos. A devizahitelek nagy része lakáshitel, az ingatlanfedezet mellett nyújtott kölcsönök ugyanis a frankhitelek csaknem 90 százalékát adják. A frankárfolyam ugrálása 1,7 millió magyar pénztárcáját érinti közvetlenül, közülük a késve fizetők aránya már több mint 8 százalék.


2. Figyelni kell a kamatokra is

Az OTP Banknál ugyan él a devizaváltás lehetősége, de a pénzintézet médiakommunikációs osztályán arra hívták fel a figyelmet, hogy "nehéz megítélni, hogy a svájci franknak az elmúlt időszakban tapasztalt jelentős erősödése tartós vagy átmeneti jelenség-e". A bank szerint a jelenlegi - történelmileg kiemelkedően magas - árfolyamszinten történő konverzió a későbbiekben jó és rossz döntésnek egyaránt bizonyulhat.

A törlesztőrészleteket alapvetően a forint árfolyama és a hitel devizájának kamata határozza meg, és bár az utóbbi időben az alacsony kamatszintek és az ugráló árfolyamok miatt inkább a forint kurzusának kilengése borzolta az adósok idegeit, de a kamatváltozásokkal is kalkulálni kell. A svájci frank az egyik legbiztonságosabb deviza, ami azt is jelenti, hogy a frank kamata alacsony - alacsonyabb például, mint a piaci befektetők szerint az adósságválság miatt jelenleg kockázatosabb euró kamata. A svájci jegybank 0 és 0,75 százalék közötti sávban határozza meg jelenleg az alapkamatot, a Európai Központi Bank irányadó kamata pedig 1 százalék. A háromhavi irányadó bankközi kamatláb 0,17, illetve 0,997 százalék, itt is a frank esetében alacsonyabb a kamatláb.

Az esetleges euróra váltásnál azt kell megítélni, hogy ezen kamatkülönbözet fennmaradására számítunk-e, illetve, hogy szerintünk vajon a frank további drágulásának kockázata-e a nagyobb, vagy pedig a magasabb eurókamatokból adódó rizikó. "Egy devizanemváltásról hozott döntés esetében az árfolyamokon túl a kamatvárakozások is fontosak lehetnek. Bár pillanatnyilag a svájci frank és az eurókamatok igen közel kerültek egymáshoz, a történeti tapasztalatok szerint a frank kamata általában az euró kamata alatt van" - tette hozzá az OTP, amely szerint hosszabb távon a legvalószínűbb az, hogy a frank és az euró kamatkülönbözete visszatér az átlagos szintre. "Ez az euróra váltó ügyfelek számára magasabb kamatterhelést fog eredményezni, emiatt egy euróra konvertált hitel törlesztőrészletei bár minden bizonnyal kiszámíthatóbbak lesznek, de nem feltétlenül fognak egyben kisebb, vagy azonos törlesztési terhet jelenteni, mintha valaki a svájcifrank-alapú hitelnél marad" - tették hozzá.

3. Devizaváltással együtt bankot is érdemes váltani

"Akár több ezer forinttal is csökkenhet a havi törlesztőrészlet, ha a svájcifrank-alapú hitelét valaki más bankban váltja át euróalapúra" - állítja a Benks pénzügyi tanácsadó, de a cég számításából az is kiderül, hogy a bankon belüli váltás egyelőre magasabb havi részletet jelentene az ügyfél számára. "Szerintünk jó ez az irány, az árfolyammozgásokat látva mi is tanácsoljuk az ügyfeleknek, de leginkább abban a formában, hogy más banknál legyen az új, euróalapú hitelük, mert így akár a törlesztőrészletük is csökkenhet. Ehhez persze az is kell, hogy ne legyen túl nagy a jelzálogteher a kérdéses ingatlanon" - mondta érdeklődésünkre Lippner Tamás, a Benks.hu tanácsadó cég ügyvezetője.

Hozzátette, a döntésnek természetesen van kockázata, hiszen semmi sem garantálja, hogy a svájci frank tovább fog erősödni az euróval szemben - át kell gondolni, milyen változásra számít az ember az árfolyamban. "Most az elemzői véleményekből az szűrhető le, hogy a frank feltehetőleg tovább fog erősödni, de hogy valóban így lesz-e, azt senki sem tudja megmondani" - magyarázta Lippner Tamás.

Törlesztőrészletek alakulása euróalapú hitelezésre történő átállásnál (forintban)

PéldaDátumFennálló tartozásFutamidő hónapban

CHF- törlesztő-részlet

EUR-törlesztőrészlet ugyanannál a banknálEUR-törlesztőrészlet más banknál
"A" ügyfél2008.01.01.

8 000 000

240

56 500

2011.01.11.

10 982 750

204

88 401

93 424

kb. 74-85 ezer

"B" ügyfél2006.01.01.

10 000 000

240

71 900

2011.01.10.

12 051 143

180

104 251

109 603

kb. 88-100 ezer

Forrás: Benks.hu

A bankon belüli és a bankváltással is járó devizakonverzió azért tér el egymástól, mert a pénzintézeteknek akár a számukra esetleg kedvezőtlenebb kondíciók mellett is megérheti az új ügyfél megszerzése. Egyelőre sem a bankok között, sem a bankokon belül nem jellemző a hitelek devizanemének átváltása, ezt erősítette meg az [origo]-nak az OTP Bank, a K&H Bank és a Raiffesen Bank is. Utóbbinál azt is megtudtuk, hogy jelenleg egyáltalán nincs is olyan konstrukciójuk, amely szerint elvégezhető lenne az átváltás, euróra ugyanis nem adnak hitelt magánszemélyeknek.

Már ősszel felmerült az euróra váltás

A frankhitelek euróra váltását tavaly szeptemberben már felvetette az egyik hitelközvetítő, amely szerint ezzel jelentős megtakarítás érhető el. Az Otthon Centrum (OC) hitelközvetítési üzletágát is működtető HC Központ Kft. szerint forintra azért nem érdemes váltani, mert ezzel az adós a teljes hitelre "realizálja az árfolyamveszteséget", vagyis a mostani, magas árfolyamon állandósítja tartozását, a frank euróval való kiváltása azonban csökkentheti a kilengéseket, azaz az árfolyamkockázatot mérsékelni lehet.

Október elején még a forint árfolyamán is meglátszott, hogy a piacon olyan piaci értesülések terjedtek el, amelyek szerint egy nagy osztrák bank svájci frankban kihelyezett magyarországi hiteleinek euróhitelekre történő konvertálására készül - később kiderült, hogy az Erstéről volt szó, a bank ugyanis közleményt adott ki, mely szerint ezt a lehetőséget "a svájci frank esetleges további erősödése, illetve a makrogazdasági környezet jelentős romlása esetén" ajánlanák fel, szigorúan csak önkéntes alapon, és az arra rászoruló, bajban lévő ügyfelek kérésére.