Tavaly húsz százalékkal kevesebb a krumpli termett Magyarországon

Vágólapra másolva!
Gyengén sikerült a tavalyi év a mezőgazdasági növények területén: a betakarított búza és kukorica mennyisége 15, illetve 8 százalékkal csökkent. A krumplinál pedig több mint 20 százalékos volt a visszaesés.
Vágólapra másolva!

A múlt évben 2,6 millió hektáron - az előző évinél 11 százalékkal kisebb területen - 12,3 millió tonna gabona termett Magyarországon - közölte szerda reggel a Központi Statisztikai Hivatal. Búzából 15, kukoricából 8 százalékkal csökkent a betakarított mennyiség az előző évhez képest, a burgonyánál 22 és a repcénél 3 százalékkal csökkent a termésmennyiség, ugyanakkor a cukorrépa esetében 2 százalékos volt a növekedés éves összevetésben. Az alacsonyabb terméseredmények a szokásosnál csapadékosabb időjárással magyarázható.

Az elmúlt hónapokban egyébként világszerte jelentősen emelkedtek az mezőgazdasági termékek és az alapvető élelmiszerek árai - derül ki az [origo] összeállításából. A ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) adatai szerint januárra az alapvető élelmiszerek világpiaci ára magasabbra emelkedett, mint 2008-ban, amikor Mexikótól Indonéziáig, Haititől Egyiptomig erőszakos tüntetések és éhséglázadások törtek ki a megfizethetetlen élelmiszerárak miatt.

A növekedés egyelőre nem állt meg, és kedvezőtlen körülmények esetén 2011-ben is tovább drágulhatnak az élelmiszerek. A FAO vezető közgazdásza, Abdolreza Abbassian néhány napja az Independentnek azt nyilatkozta, hogy "még mindig van hova emelkednie az áraknak, ha például az argentin szárazság aszállyá erősödik, vagy télen elfagy a búza az északi féltekén". Az ENSZ szerint gabonahiány fenyegeti a világot, több mint 80 ország pedig készülhet az éhezésre, bár az idei évet még ki lehet húzni a felhalmozott tartalékokkal.