Jó a hangulat a pesti tőzsdén

Vágólapra másolva!
Erősödéssel nyitott szerdán a budapesti tőzsde indexe a kedvező nemzetközi befektetői hangulat miatt.
Vágólapra másolva!

A szerdai nyitás után 0,2 százalékkal, 22 313 pontra erősödött a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX.

Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír elemzője a nyitás előtt közölte, hogy optimizmus jellemzi a nemzetközi és a magyar piacot is, így alapvetően az árfolyamok emelkedésére lehet számítani a következő napokon. Hozzátette: a svájci frank gyengülése már a forinttal szemben is érzékelhető. Nagy Bertalan, az Equilor Befektetési Zrt. vezető befektetési tanácsadója szerint a pozitív amerikai tőzsdezárás eredményeként kialakult derűlátás a magyar piacra is átterjedhet.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kedden 0,5 százalékos emelkedéssel, 22 260 ponton zárt. A vezető papírok közül a Mol 0,5 százalékkal, 21 750 forintra, az OTP 0,8 százalékkal, 5270-re, a Magyar Telekom és a Richter egyaránt 0,2 százalékkal 550, illetve 43 600 forintra drágult.