Tízmilliárdokat bukott az illetékeken az állam

Vágólapra másolva!
Mintegy 44 milliárd forinttal csökkent tavaly az illetékbevétel; a 2009-es 133,8 milliárd helyett 89,5 milliárd forintot tett ki. A zuhanás hátterében az építőipar mélyrepülése és jogszabályváltozás áll - írta a Napi Gazdaság szerdán.
Vágólapra másolva!

Harmadával csökkent, így százmilliárd forint alá esett az illetékekből befolyó összeg 2010-ben. A legnagyobb, 40 milliárd forintos visszaesést a visszterhes ingatlan-átruházási illeték bevétele mutatta. Ennek fele a vállalkozások által fizetett illetéknél jelentkezett: az negyvenről 20 milliárd forintra esett egy év alatt. A háztartásoktól pedig a korábbi 62 milliárd után mindössze 42 milliárd forint folyt be.

A Napi Gazdaság összeállítása szerint a gépjármű-átruházási illeték bevételei mintegy 2 milliárd forinttal estek vissza, és ezt szinte teljes egészében a háztartások produkálták: az előző évi 12 milliárd után, 2010-ben 10 milliárdot fizettek be. A vállalkozások által befizetett járulék 200 millió forinttal 4,1 milliárdra csökkent.

Csökkent az öröklési és ajándékozási illetékből származó bevétel is, aminek hátterében jogszabályváltozás áll. Az öröklés első fokú rokonok között eddig is illetékmentes volt ingatlanok esetében, húszmillió forint értékhatárig, nyártól azonban más vagyonok öröklése is mentes lett összeghatártól függetlenül - így például az üzletrész öröklése is. Kivételt jelentenek a házastársak, az ő öröklésük csak húszmillió forintig mentes.

Az ajándékozásért eddig fizetni kellett, júliustól azonban ez is illetékmentes lett elsőfokú rokonok között. Öröklési illetékből 1,5 milliárd forinttal, ajándékozási illetékből pedig 1,3 milliárd forinttal folyt be kevesebb, mint az előző évben: 3,9, illetve 1,9 milliárd forint.