Napi többszáz forintot bukik, aki elkésik a kgfb-díjjal

Vágólapra másolva!
Január 1-jei évforduló esetén március 2-án meg kell érkeznie a biztosítóhoz az első kgfb-díjrészletnek, és mivel a "sárga csekkek" teljesítésének határideje nem azok postai feladásának dátuma, hanem a pénz biztosítóhoz történő beérkezése, ezért pár napot erre is kell hagyni - derül ki a PSZÁF tájékoztatójából. Aki nem fizet időben, annak napi többszáz forintos fedezetlenségi díjat kell fizetnie.
Vágólapra másolva!

A biztosítóknak legkésőbb 2011 januárjában értesítést kell küldeniük a január 1-jei kockázatviselési kezdetű, vagy évfordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződéssel rendelkező azon ügyfeleik számára, akik a január 1-jén esedékes díjat még nem fizették meg. Az értesítésnek tartalmaznia kell a díjnemfizetés következményeire történő figyelmeztetést is - közölte tájékoztatójában a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).

A biztosítási díj megfizetését elmulasztó ügyfelek szerződése a díj esedékességétől számított 60. nap elteltével (azaz január 1-jei évforduló esetén március 2-án) megszűnik, ha addig a biztosítási díjhátralékukat nem fizették meg. Az első díjrészletnek a 60. napig a biztosítóhoz ténylegesen be kell érkeznie.

A felügyelet szerint az ügyfeleknek érdemes már a biztosító januárban várható tájékoztatása előtt megbizonyosodni az esedékes kgfb-díjrészlet megfizetésének feltételeiről. Ez elsősorban azoknak javasolt, akik a szerződés megkötésekor díjelőleget nem fizettek, a díjról készpénz-átutalási megbízást (postai "sárga csekket") nem kaptak, díjfizetési módként banki átutalást választottak vagy bankszámlájukon a biztosító még nem kezdeményezett beszedési megbízást, esetleg a tranzakció - az alacsony limitbeállítás vagy a felhatalmazás hibája miatt - nem volt sikeres. Ha a csekket vagy a díjfelszólítót az ügyfél január végéig nem kapja meg, azt ajánlatos jelezni az illetékes biztosítónak vagy annak az alkuszcégnek, amelyen keresztül a szerződést az ügyfél megkötötte.

A díjfizetés időzítésénél figyelembe kell venni, hogy a "sárga csekkek" teljesítésének határideje nem azok postai feladásának dátuma, hanem a pénz biztosítóhoz történő beérkezése. Ezért a díjfizetésről nem a 60. napon, hanem - a díjfizetési formától függően - már napokkal e határidő előtt kell intézkedni. Ha egy ügyfél kgfb-szerződése a díj nemfizetése miatt megszűnik, haladéktalanul új szerződést kell kötnie addigi biztosítójánál, és a biztosítói kockázatviselés nélküli időszakra fedezetlenségi díjat kell fizetnie. Ennek összege általában jóval magasabb, mint a hagyományos szerződött díj, személygépkocsiknál a jármű teljesítménytől függően napi 270-560 forint.

Hogyan lehet igazolni a fedezetet?

A kgfb-fedezet fennállását rendőri ellenőrzéskor a gépjárműt használónak igazolnia kell. Ezt az ügyfelek az alábbi módon tehetik meg:

- új vagy újrakötött határozatlan tartamú szerződés esetén a kockázatviselés kezdetétől számított 60 napig (külön díjigazolás nélkül) a szerződésről a biztosító által kiállított bármilyen igazoló dokumentum (pl. kötvény, igazolás) megfelelő, ha ezen szerepel a kgfb megnevezés, a szerződő üzembentartó neve, lakcíme (székhelye), születési helye- és ideje, anyja neve, a biztosító megnevezése és székhelye, a jármű forgalmi rendszáma vagy ennek hiányában egyedi azonosítója, gyártmánya, típusa, a biztosítást igazoló okirat száma, a kockázatviselési kezdete, a biztosítási évforduló, illetve a díjfizetés gyakoriságaű

- fennálló határozatlan tartamú szerződés esetén ugyanilyen adattartalmú dokumentum az adott díjfizetési időszakra (pl. negyedévre) vonatkozó készpénz-átutalási megbízás feladóvevényével ("csekkszelvénnyel"), díjfizetési bizonylattal együtt, a feladóvevényen/díjfizetési bizonylaton feltüntetett díjrendezett időszakot követő 60 napig. Ha azonban a biztosítási időszak végére a szerződést felmondják (pl. előző év december 31-ére), úgy ezen a módon legfeljebb a biztosítási időszak (biztosítási évforduló) végéig igazolt a kockázatviselés fennállta, azaz a csekkszelvény és az igazoló dokumentum a biztosítási időszakot követő 60 napra való fedezetet már nem igazolja.

- a nemzetközi gépjármű-felelősségbiztosítási igazolvány (zöldkártya) a benne feltüntetettek szerint önmagában igazolja a biztosítási fedezetet. A szerződő üzembentartó adatait, a gépjármű adatait és a biztosításra vonatkozó adatokat (biztosító neve és címe, a kötvény számát, a kockázatviselés kezdetét és végét, a díjrendezett időszak végét) tartalmazó igazolás határozatlan tartalmú szerződés esetén a díjfizetéssel rendezett időszak végét követő 60 napig - de az időszak végére történő felmondás esetén legfeljebb a biztosítási időszak (évforduló) végéig - szintén önmagában igazolja a biztosítási fedezet meglétét.