Állami kézbe kerül a bajba jutott Mórakert Szövetkezet

Vágólapra másolva!
Felszámolási eljárás alá kerül a Mórakert Szövetkezet, az eljárás alatt azonban folytatja működését a több mint 3 milliárdos adósságot felhalmozó szövetkezet.  
Vágólapra másolva!

A Csongrád Megyei Bíróság döntése szerint felszámolási eljárás indul a Mórakert Szövetkezet ellen - adta hírül szerdán a Délmagyarország napilap interentes kiadása.

Nógrádi Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője elmondta, hogy az összesen 3,6 milliárd forintos adóssággal rendelkező Mórakertnek sajnos nem sikerült kimásznia a bajból. A szövetkezet megmentésére kidolgozott program végrehajtása jelenleg is tart, ennek keretében állami ellenőrzés alá vonják a vagyont, valamint kifizetik a termelőket. A szövetkezet a beszállítókkal szemben 1,1 milliárd forintos adósságot halmozott fel.

Az adósság összegének felét tavaly ősszel a Magyar Követeléskezelő Zrt., a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. és egy többségi állami tulajdonú cég, a Datész közreműködésével kifizették. A fennmaradó összeget a felszámolás alatt, annak eredményességétől függően törlesztik. Nógrádi közölte, hogy a Mórakert a felszámolás alatt is működik, jelenleg a tavaszi feladatok előkészítésénél tartanak. A felszámolás lezárultával a szövetkezet állami rendszerben tevékenykedik tovább.