Rekord munkahelyteremtés a Boschnál

Vágólapra másolva!
A kereslet növekedésének köszönhetően több, mint 16 ezer új munkahelyet hoz létre világszerte a jelentős magyarországi érdekeltséggel is rendelkező Bosch.
Vágólapra másolva!

Az autóipari beszállító társaság várhatóan világszerte 16 500 fővel bővíti az alkalmazottak számát, amely így eléri a 300 ezret. Az árbevétel elérheti az 50 milliárd eurót, amire soha korábban nem volt példa - mondta szerdán Franz Fehrenbach, az igazgatótanács elnöke. Tavaly a cég 47,3 milliárd euróval árbevételi rekordot ért el. Az adózás előtti nyereség az előzetes számítások szerint 3,3-3,8 milliárd euró között alakulhatott 2010-ben, az egy évvel korábbi 1,2 milliárd eurós veszteség után.

A kiugró eredmény az autógyártás felfutásának köszönhető. Elsősorban Ázsiában és Dél-Amerikában ment jól az üzlet. "Európában viszont csak 2012-ben vagy 2013-ban érhetjük el a válság előtti, 2007-es szintet" - mondta a Bosch vezetője. Nőtt az alkalmazotti létszám is tavaly, 12 800 fővel 283 ezerre. Az új munkahelyek elsősorban az ázsiai térségben jöhetnek létre. A feltörekvő Ázsia jelentőségét mutatja, hogy tavaly már az árbevétel 23 százaléka származott a régióból.

Bőkezű Bosch

Idén az alapító Robert Bosch 150. születésnapja, és a társaság fennállásának 125. évfordulója alkalmából 180 millió eurót osztanak szét a munkatársak között, a jubileumi jutalom mértéke a vállalatnál eltöltött évek számától függ - mondta Franz Fehrenbach. A 2010-es pénzügyi évről szóló hivatalos beszámolót április 14-én teszi közzé a cég.

A Bosch 1899 óta van jelen Magyarországon. Az 1991-ben újjáalapított regionális kereskedelmi kft.-ből jelentős vállalatcsoport, Magyarország második legnagyobb külföldi ipari munkaadója fejlődött ki. A társaság honlapján elérhető legutóbbi adatok szerint a Bosch csoport magyarországi forgalma 2009-ben 389 millió euró volt. A beruházások értéke elérte az 50 millió eurót, kutatás-fejlesztése 36 millió eurót fordítottak.