Partnercégen keresztül adózhatnak az online szerencsejátékcégek

Vágólapra másolva!
Magyarországon és a többi uniós tagállamban is alkalmazható javaslatot dolgozott ki a Magyar Szerencsejáték Szövetség az online szerencsejátékok szabályozására. A szövetség szerint két módon is elérhető, hogy az internetes szerencsejátékok szervezői ne kerülhessék ki az adót.
Vágólapra másolva!

A Magyar Szerencsejáték Szövetség tájékoztatása szerint a szövetség az egész Európai Unióban használható javaslatot dolgozott ki, hogy véget lehessen vetni annak a most széles körben elterjedt gyakorlatnak, hogy az internetes szerencsejátékok szervezői a különböző offshore adóparadicsomok adta lehetőségeket kihasználva nem adóznak bevételeik után.

Az MSZSZ szakértői szerint a szabályozásra két lehetőség van. Az egyik alternatíva, hogy egy nemzetközi szolgáltató - úgynevezett affiliate - szerződést köt egy hazai partnercéggel. Ez a belföldi játékosok által generált bevétel után 70-80 százalékot fizet a hazai partnercégnek, amely ezután fizet közvetlenül adót, engedélyezési és ellenőrzési díjat a helyi adóhatóságnak. Ahhoz, hogy a rendszer biztonságosan és gazdaságosan tudjon működni, két lépést kell megtenni. Az egyik, hogy a nemzetközi szolgáltatónak el kell helyeznie egy tükörszervert Magyarországon - vagy az online játékot ellenőrizni kívánó országban -, amelyet az adóhatóság közvetlenül, online módon tud ellenőrizni. A másik fontos elem: az illegális szolgáltatók technikai blokkolása.

Az MSzSz szerint a második szabályozási alternatíva az, ha nincs külföldi szolgáltató. Azaz a helyi szolgáltató fejleszti és üzemelteti az internetes játékhoz szükséges technikai hátteret. Ebben az esetben mindenképpen jelentős beruházási adókedvezményekkel kell segíteni a szolgáltatót, hogy versenyképes lehessen azokkal a külföldi szolgáltatókkal, amelyek már évek óta a piacon vannak. Magyarországon az ellenőrizetlen online-szerencsejátékpiac miatt a magyar államkassza több tíz milliárd forintos bevételtől esik el.

A Magyar Szerencsejáték Szövetség javaslatát elküldte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek, és Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának elnöke is megkapta azt.