A Richter lefelé húzta a piacot a keddi kereskedési napon

Vágólapra másolva!
Csökkenéssel zárta a keddi kereskedési napot a BUX. A vezető részvények az erősödő Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. A piacot legnkább a Richter húzta lefelé. A gyógyszeripari cég részvényei jelentősen gyengülni kezdtek a nap folyamán, azután, hogy a cég vezérigazgatója bejelentette, az idén jelentős profitcsökkenéssel számolnak.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 508,98 pontos, 2,16 százalékos csökkenéssel, 28,7 milliárd forintos forgalommal 23 032,94 ponton zárt kedden.

A Richter húzta lefelé a piacot, de nagyobb forgalom mellett gyengült az OTP is - közölte Csáky Attila, az Unicredit Bank Hungary kereskedési igazgatója.

A Richter vezérigatgatója, Bogsch Erik délelőtt jelentette be, hogy az idén a társaság jelentős profitcsökkenéssel számol. A piacot "hideg zuhanyként érte a bejelentés," és a gyógyszergyári papír jelentős forgalomban látványosan gyengült.

A Molt is érintő, hétfői iraki bejelentéssel kapcsolatos találgatások kedden is folytatódtak. A papírok nemzetközi eladói nyomásra gyengültek. Hétfői hírek szerint az iraki kormány kész elismerni azokat a termelésmegosztási szerződéseket, amelyeket Kurdisztán kötött a régióban kutatást végző külföldi olajtársaságokkal. A Mol százszázalékos leányvállalata, a Kalegran még 2007-ben írt alá termelés megosztási szerződést a Kurdisztáni Regionális Kormánnyal.

A Mol 675 forinttal, 2,93 százalékkal 22 325 forintra csökkent, 4,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 89 forinttal, 1,49 százalékkal 5901 forintra esett, forgalmuk 16,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,37 százalékkal 549 forintra erősödött, forgalma 606,0 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 1800 forinttal, 4,25 százalékkal 40 550 forintra gyengült, a részvények forgalma 6,9 milliárd forintot ért el.

Az Egis 475,9 millió forintos forgalom mellett 165 forinttal, 0,74 százalékkal 22 100 forintra csökkentette értékét.

A BUMIX 2005,79 ponton zárt kedden, ez 16,27 pontos, 0,80 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.