Obama hétfőn nekiugrik az 1000 milliárd dolláros deficit lefaragásának

USA, midterm elections, félidős választások az Egyesült Államokban, Barack Obama
Vágólapra másolva!
Barack Obama elnöki ciklusának közepén megfordítja a költségvetési politika eddigi irányát: a válságkezelés helyett a kiadáscsökkentés kerül előtérbe. Az Egyesült Államok hatalmas deficitjének lefaragásához az ellenzék támogatására is szükség lesz.
Vágólapra másolva!

Hétfőn nyújtja be Barack Obama a 2012-es pénzügyi évre vonatkozó költségvetést, amely célja az 1000 milliárd dolláros hiány csökkentése.

"Egy évtized túlköltekezése után ez e költségvetés azt kéri Washingtontól, hogy éljen a lehetőségein belül, miközben fektessen a jövőbe" - mondta Barack Obama szombaton a heti elnöki üzenetében. "Ott vágunk, ahol nem feltétlenül szükséges kiadásaink vannak. Ezt teszik a családok is nehéz időkben" - tette hozzá.

Az október 1-jén kezdődő pénzügyi év lesz az első, amely a válság kezdete óta nem a mentőcsomagokról fog szólni. Obama elnöki ciklusának közepén a gazdaságösztönzés és az adócsökkentések felől a költségvetési hiány lefaragása felé fordítja a gazdaságpolitika fókuszát- írta a New York Times.

Az új összetételű Kongresszus ráadásul kemény politikai ellenfelet fog jelenteni az elnöknek. A tavaly tavasszal megválasztott törvényhozásban a republikánusok kerültek többségbe, vagyis a demokrata elnöknek a másik oldalról is támogatókat kell szereznie, ha el akarja fogadtatni a büdzsét. A vita már az idei költségvetést is érintheti: a New York Times szerint az ellenzéki párt 100 milliárd dollárt már idén megtakarítanának, s csak ennek elfogadása esetén hajlandóak tárgyalni Obama tervéről.

A lap szerint azonban a túl gyors kiadáscsökkentés veszélyeztetné a gazdaság kilábalását és az elnök gazdaságfejlesztési programját. Barack Obama az oktatás, a kutatás-fejlesztés és az infrastruktúra támogatásával javítaná az Egyesült Államok gazdaságának versenyképességét, s erre egy tíz éves programot tervezett, amelyhez az ellenzék támogatását is igyekszik elnyerni.

Obama kiadáscsökkentési tervei első sorban a hadikiadásokat és néhány egészségügyi programot érintik, ugyanakkor sem ő, sem a republikánusok nem nyúlnának az elnök úgynevezett Medicare-programjához, ami a szociális ellátások kiterjesztését célozza. Az elnök öt évre befagyasztaná a hazai kiadásokat, amivel közel 400 milliárd dollár spórolható meg 2015-ig.