Orbán-beszéd: szívesen hallanának a reformokról a piacok

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője (b) és Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő kezet fog a Fidesz-KDNP-frakciószövetség tanácskozása után tartott sajtótájékoztatón
Vágólapra másolva!
Hétfőn délután a kormányzati reformcsomag részletes bemutatására még nem, de egyes pontok mélyebb kibontására már lehet számítani a miniszterelnök parlamenti beszédében. Az átalakítások első bejelentésére jól reagált a piac, erősödött a forint, az elemzők szerint most minden egyéb lépés is csak a takarékossági csomag fényében értelmezhető.
Vágólapra másolva!

Hétfőn délután Orbán Viktor miniszterelnök beszédével indul a parlamenti ülésszak, a felszólalástól több elemző is azt várja, hogy a kormányfő ha részletes programmal nem is áll elő, de az eddig ismertnél többet elárul a gazdasági reformcsomagról. A kormány részéről korábban többször február közepét jelölték meg a bejelentések várható időpontjaként, így a részletes bemutatásra feltehetően csak két hét múlva kerül sor.

Információink szerint a Fidesz múlt heti, háromnapos siófoki frakcióülésén nem esett szó az elmúlt hetekben beharangozott gazdasági reformokról. A miniszterelnök a tanácskozás felvezetőjeként mondott beszédében jelezte, a hosszú távra szóló átalakításokat is tartalmazó reformcsomag helyett most a 250 milliárdos stabilitási tartalékalap élvez prioritást - számoltak be az [origo]-nak név nélkül nyilatkozó frakciótagok, és az általuk elmondottakat megerősítette az a tény is, hogy a péntek délben tartott sajtótájékoztatón sem Lázár János frakcióvezető, sem Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője nem említette a reformokat a megtárgyalt kérdések között.

A Matolcsy György által kezdeményezett 250 milliárd forintos stabilitási alap forrásaira a hét végén derült fény, a kedvezőtlen külső gazdasági hatásokat ellensúlyozni hivatott pénz nagy része abból jön majd össze, hogy a minisztériumok és egyes állami hivatalok jóval kevesebbet költhetnek a költségvetési előirányzatnál. Egy, a gazdasági döntésekbe is belelátó, magas rangú kormányzati tisztviselő csütörtökön azt mondta az [origo]-nak, Orbán szavaiból az derült ki, hogy az alapot voltaképpen a pénzpiacok bizalmának visszanyerése érdekében hozza létre a kormány, illetve azért, hogy így erősítse a hosszú ideje gyenge forintot.

Csak a célba vett területek ismertek

Kérdés, az alap elegendő lesz-e a befektetők türelmének meghosszabbításához, ha a kormányfő valóban jegeli még egy időre a reformcsomag részleteinek ismertetését. A tervezett lépésekről egyelőre annyit tudni, hogy a gyógyszerkassza, a nyugdíjrendszer, a tömegközlekedés és a munkanélküli-ellátás területén készül változtatás. A költségvetés egyenlegének javítására hivatott intézkedésektől 6-800 milliárd forintos megtakarítást remél a kormány, ennek kétharmada jöhet össze kiadáscsökkentésből, de az idei évre valószínűleg még csak néhány tízmilliárdos spórolás jut. (A tervezett megtakarításról szóló összeállításunkat itt találja meg.)

Az esetleges bejelentést nagy várakozás övezi nemcsak itthon, de külföldön is - ha a befektetőknél jó fogadtatásra talál, az a forint erősödésével és az állampapír-piaci hozamok csökkenésével járhat. Az [origo]-nak három hete nyilatkozó elemzők felvetették, hogy feltehetően már a forint január elején megindult erősödése is részben a készülő reformintézkedések kedvező piaci reakciójára vezethető vissza. Éppen ezért fontos kérdés, nem kelt-e csalódást a piacon, ha február végére, vagy akár március elejére áll csak össze a csomag - annál is inkább, mert az elmúlt héten egyértelműen megtört a forint lendülete, az euró újra megjárta a 273 forintos szintet.

Szkeptikusabb lett a piac

"Az elmúlt napokban kétségkívül szkeptikusabb lett a piac, de ennek nemcsak az az oka, hogy egyre többen számítanak a reformbejelentés csúszására, hanem az is, hogy a 2010-es tényadatok egyértelműen mutatják: a kormánynak nem sikerült a tavalyi évre kitűzött kisebb kiadáscsökkentő programját végrehajtania. Emellett a januári hiányszám is elég rossz lett az előző évek hasonló időszakához viszonyítva" - mondta kérdésünkre Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője. A januári hiány majdnem 123 milliárd forint volt, miközben az előző négy évben az első hónapot rendre többlettel zárta az államháztartás.

"Nagyon nagy várakozás nincs a piacon, arra kevesen számíthatnak a legfrissebb hírek alapján, hogy a miniszterelnök a teljes csomagot ismerteti a hétfői ülésen. Az sem lenne persze jó üzenet, ha semmit sem mondana a témában, de a piac szerintem már úgy számol, hogy február végén jönnek a részletek. Nem valószínű, hogy nagy eladási hullám indul, ha semmi újat nem tudunk meg" - vélte Németh Dávid, az ING Bank elemzője.

"Az biztos, hogy most minden ettől a reformbejelentéstől függ. Bármely más intézkedés, így a gazdasági miniszter által kezdeményezett stabilitási alap is, csak akkor kezelhető a helyén, ha a piac látja, mit akar tenni a kormány a büdzsé egyenlegének hosszú távon érvényesülő javítása érdekében. Ezért nyilván jó lenne, ha minél előbb kiderülnének a részletek, de ez nem jelenti azt, hogy feltétlenül hétfőn kell ennek megtörténnie" - mondta érdeklődésünkre Török Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője.

Egyelőre a forint és a tőzsde is jól teljesít

A piacon a jelek szerint egyelőre nem türelmetlenek Magyarországgal kapcsolatban, ezt jól mutatja a forint péntek dél óta bejárt pályája: az euró 273 forintos árfolyam közeléből éppen délután, az említett sajótájékoztató után csúszott lejjebb, így az árfolyam estére megközelítette a 270-es szintet is. Hétfőn is tartotta magát a magyar pénz, az euró reggel 270 és 271 forint között ingadozott. Ugyancsak jó napja volt pénteken a pesti tőzsdének - a BUX 1,29 százalékos pluszban zárt, az összes nagy részvény drágult -, és ezt a hetet is 1 százalék fölötti emelkedéssel kezdte.

Az EU már nagyon kíváncsi

Az Európai Unió gazdasági és pénzügyekért felelős biztosa, Olli Rehn már február elején levélben fordult a magyar kormányhoz, mihamarabba tájékoztást kérve azokról a tartós és konkrét reformlépésekről, amelyek jelzik, hogy a kormány továbbra is elkötelezett a Gazdasági és Pénzügyi Tanács (Ecofin) ajánlásainak betartása mellett. A bizottság olyan "költségvetési fejleményekre" lett figyelmes, amelyek lehetséges, hogy "nem egyeznek meg" az uniós ajánlásokkal - mondta akkor a Világgazdaságnak Amadeu Altafaj Tardio, Olli Rehn sajtófőnöke. Az Európai Bizottság - január 27-én nyilvánosságra hozott jelentése szerint - attól tart, hogy a reformok hiányában 2012-től ismét növekedésnek indulhat a hiány.