Kétmilliárd forintos technológiai újítás a Tolnatejnél

Vágólapra másolva!
Mintegy 200-300 millió forintos profitnövekedést vár évente a Tolnatej Zrt. a sűrítőüzem fejlesztésétől, melynek köszönhetően évi 3000 tonna só nélküli savóport állíthatnak elő. A port bébitápszerek alapanyagaként is használják.
Vágólapra másolva!

Kétmilliárd forintos fejlesztést tervez idén a szekszárdi Tolnatej Zrt., amely sűrítőüzemének technológiai újítását követően évi 3000 tonna sótalanított savóport állít majd elő - közölte a társaság vezérigazgatója. Koller Attila elmondása szerint a beruházás 25 százalékban európai uniós és magyar támogatásokból valósul meg.

A vállalat sűrítő-porító üzemében Magyarországon eddig nem alkalmazott technológiával állítanak elő savóport. Az eljárás során nem használnak vegyszereket, ezáltal csökken az környezetterhelés is. A többek között bébitápszerek alapanyagként használt termék világszerte keresett exportcikk, és a tervek szerint 2012 tavaszán kerül piacra.

A Tolnatej jelenleg is állít elő elterjedt élelmiszeripari adalékanyagként felhasznált ásványi sókat tartalmazó savóport. Ennek azonban hektikus a piaca, ára tonnánként 300 és 900 euró között mozog, míg a só nélküli savópor kiszámíthatóan, tonnánként 500 eurós felárral értékesíthető.

A társaság 2006 és 2010 között mintegy négymilliárd forintot fordított fejlesztésre. Az ötszáz főt foglalkoztató Tolnatej Zrt. 2010-ben 18 milliárd forintos árbevételt ért el, ami egymilliárd forinttal haladta meg az egy évvel korábbit. A mostani fejlesztéstől évi félmilliárd forintos árbevétel- és mintegy 200-300 millió forintos eredménynövekedést vár a társaság.