Már hétfőn a parlament elé kerülhet a büdzsémódosítás

Vágólapra másolva!
Módosítaná a kormány a költségvetést, ennek értelmében spórolni kell a nem a kormány irányítása alá tartozó szerveknél is; az ügyészségnek például 1,6 milliárdos, a bíróságoknak pedig 3,6 milliárd forintos alapot kell képezniük. A Magyar Energia Hivatalnak és a PSZÁF-nek is többet kellene befizetnie bevételeiből a költségvetésbe. Hétfőn szavaznak a képviselők a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosításáról is.
Vágólapra másolva!

Szombaton nyújtotta be a kormány a költségvetési és az államháztartási törvény módosítására vonatkozó javaslatát, amely már a parlament hétfői ülésén napirendre kerülhet. A törvénymódosítás hatásaként 250 milliárdos stabilitási alapot hoznak létre. Az már eddig is ismert volt, hogy ennek 237 milliárd forintos részét hogyan kívánják megtakarítani (erről bővebben itt olvashat), most pedig már azt is tudni lehet, milyen forrásokból kívánja biztosítani a kormány a fennmaradó 13 milliárdot - írja a Világgazdaság.

A javaslat szerint "spórolni" kell a nem a kormány irányítása alá tartozó szerveknél is: az egyes költségvetési fejezeteken belül a bíróságoknál 3,662 milliárd, a Magyar Köztársaság Ügyészségénél 1,6 milliárd, az MTA-nál pedig 1,391 milliárd forintos alapot kell képezni a költségvetés számára. Még jelentősnek nevezhető, 361 milliós elvonás éri majd az Állami Számvevőszéket, míg a Gazdasági Versenyhivataltól és az Alkotmánybíróságtól, a Köztársasági Elnökségtől és az Országgyűlési Biztosok Hivatalától 50-80 millió forintot vonnának el.

A Világgazdaság szerint a bíróságokat érintő megszorítás azért is aggályos, mivel azok már eddig is komoly anyagi gondokkal küszködtek. A Magyar Bírói Egyesület tavaly év végi jelentése szerint a kiadásaikat - a tervezett költségvetési bevételük erejéig - a költségvetés kiadási oldala nem fedezi. A jelenlegi hiány közel 3 milliárd forint, ez a helyzet pedig "nem felel meg az alkotmányos követelményeknek" - áll a jelentésben.

A költségvetés módosítása azt is tartalmazza, hogy a Magyar Energia Hivatal, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a PSZÁF a korábban tervezettnél 1,7 milliárd forinttal többet köteles befizetni bevételeiből a büdzsébe. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának 486 millió, a Magyar Energia Hivatalnak 1,845 milliárd forintot kell betennie a közös kasszába, ez jelentős növekedés ahhoz képest, hogy korábban együttesen még csak 565 milliós megtakarítást irányzott elő számukra a kormány. A PSZÁF 4,733 milliárdot ad be a költségvetésbe.

Hétfőn szavaz a parlament a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosításáról. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter azt kezdeményezte, hogy a monetáris tanács tagjait - a jegybank elnöke és alelnökei kivételével - a parlament gazdasági és informatikai bizottságának javaslatára az Országgyűlés válassza meg. A négy külsős tag közül a hatályos szabályok alapján kettőt a miniszterelnök, kettőt az MNB elnöke jelölhet; a jelenlegi tagok megbízatása február végén jár le. Rogán Antal, a gazdasági és informatikai bizottság fideszes elnöke azt közölte, hogy a parlament már március elején megválaszthatja a monetáris tanács négy új tagját.