A reptéri nehézségekre hivatkozva szűnik meg a Zóna Taxi

2011.02.24. 17:23

A rendezetlen reptéri környezet és a budapesti túlkínálat miatt megszűnik a Zóna Taxi. A társaság szerint a vállalkozók "kenyérharcot" vívtak a ferihegyi forgalomért, de ha bármi nehézség volt, mindig őket "vették elő".

A Zóna-Service Zrt. közel öt év tevékenység után megszünteti taxi üzletágának tevékenységét - közölte a cég.

Veres István, a Zóna-Service Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy azért döntöttek így, mert láthatólag nem fog rendeződni rövid időn belül "a reptéri személyszállítási helyzet", emellett Budapesten is túlkínálat van a taxisokból.

Az alvállalkozókat is figyelembe véve 60-70 közvetlen alkalmazottat, és majdnem 300 taxist érint a tevékenység megszüntetése - ismertette a vezérigazgató. A taxisokkal és a Zóna Taxival személyszállításra szerződésben álló cégekkel már felbontották a szerződéseket.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Hozzátette: az üzletág alapvetően a reptéri forgalomra specializálódott, ehhez kapcsolódóan hoztak létre szoftvereket, eszközöket. Az utóbbi két hónapban a főváros visszajelzését is várták arról, hogy mi lesz a repülőtéri személyszállítás sorsa, de mivel ez nem történt meg, a taxi üzletág megszüntetése mellett döntöttek.

Veres István elmondta: a Budapest Airport Zrt. és a Zóna Service között az elszámolások miatt indult polgári perek továbbra is zajlanak. Kifejtette: megelégelték, hogy sok egyéni vállalkozó - aki már nem a Zónával volt szerződésben - a repülőtéren "kenyérharcot vív" egymással, illetve a Főtaxival, mégis mindig a Zónát "vették elő", ha bármi probléma volt.

A Zóna Taxi tavaly decemberig volt a Ferihegyi repülőtér taxiszolgáltatója. A Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. (BA) október elején írta ki a taxitendert, amelyet november közepén a Főtaxi nyert meg.

A Zóna Taxi dolgozói bíznak benne, hogy az új szolgáltató átveszi őket, de az [origo] riportjából az derült ki, hogy nem mindenki könnyezte meg a társaság bukását a tenderen.