Új leánycéggel bővült a Magyar Telekom-csoport

Vágólapra másolva!
A tavaly nyáron megkötött adásvételi megállapodás, a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyása és az eredményes évzárás után a Daten-Kontor Kft.  keddtől a Magyar Telekom leányvállalataként működik tovább. A jelentős informatikai múlttal rendelkező cég a Magyar Telekom a minőségi it-szolgáltatási portfólióját erősíti.
Vágólapra másolva!

A Daten-Kontor Kft. 2011. március 1-től a Magyar Telekom 100 százalékos leányvállalataként, a Magyar Telekom Vállalati Szolgáltatások Üzletágához (T-Systems) tartozóan működik tovább - tájékoztatott a távközlési vállalat.

Az új leánycég a hasonló szolgáltatásportfóliójú, alkalmazásokért felelős IQSYS Zrt.-vel számos területen erősíti majd egymást, illetve kiterjeszthetik tevékenységeiket új piacokra is. A Daten-Kontor budapesti és pécsi telephelyéről végzi informatikai alkalmazások fejlesztését, telepítését és üzemeltetését. 2010-ben a Daten-Kontor Kft. auditált árbevétele 2,7 milliárd forint, EBITDA-ja 340 millió forint volt. A Daten-Kontor-csoport szinten konszolidált árbevétele meghaladta a 3 milliárd forintot.

"A Magyar Telekom az akvizícióval tovább erősödik az informatikai szolgáltatások hazai és régiós piacán. Az új leányvállalat jelen van Horvátországban, Törökországban, Oroszországban, Ukrajnában és Svédországban is" - nyilatkozta Rékasi Tibor, a Magyar Telekom Vállalati Szolgáltatások Üzletág vezetője, megbízott vezérigazgató-helyettes.

A Daten-Kontor jelentős múlttal rendelkezik az informatikai alkalmazások fejlesztése, telepítése és üzemeltetése terén mind belföldön, mind külföldön. Kiemelkedő szerepet játszik egyedi alkalmazások fejlesztésében a telekommunikáció, állami és közigazgatási, ipari és közműszektorban. Megoldásai különösen a számlázási, ügyfélszolgálati, az e-ügyvitelt támogató, a gyártási logisztikai, a műszaki és térinformatikai területeken ismertek. Ezen felül a cég nagy nemzetközi szoftvergyártók termékeit vezeti be és egészíti ki saját speciális ágazati megoldásaival. A Daten-Kontor ügyfelei a T-Systems széles körű portfóliója révén további integrált megoldások előnyeit élvezhetik majd, bővülő távközlési, ügyviteli technológiai és kompetenciabővülés révén.

A Daten-Kontor Kft. számos olyan termékkel, megoldással rendelkezik, amelyeket a T-Systems portfólióval harmonizálva a jövőben szolgáltatásként - Software as a Service módon - is kíván nyújtani. Ezek többek közt az e-önkormányzati megoldások (LoGo), ingatlanvagyon-gazdálkodási rendszerek (facility management), beruházás menedzsment szakterületeken jelentenek majd előrelépést" - hangsúlyozta Blénessy László, a Daten-Kontor ügyvezető igazgatója.

Az [origo] Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.