Ötszáz embert bocsát el a Rail Cargo Hungaria

Vágólapra másolva!
Az év közepéig ötszáz fős leépítést hajtanak végre a Rail Cargo Hungariánál - közölte egy lapinterjúban a tulajdonos osztrák állami vasúttársaság vezetője.
Vágólapra másolva!

Ötszáz fős leépítést hajtanak végre az év közepéig a Rail Cargo Hungariánál (RCH) - mondta Christian Kern, a a tulajdonos osztrák állami vasúttársaság (ÖBB) vezetője a Wirtschaftsblattnak. Kern hozzátette, hogy "sok függ a kormánnyal folytatott tárgyalásoktól", a magyarországi szakszervezetekkel jelenleg a szociális tervekről tárgyalnak.

A Rail Cargo Hungaria (a korábbi MÁV Cargo) tavaly októberben jelentette be, hogy 460-nal kívánja csökkenteni a cégnél a jelenlegi mintegy háromezres létszámot 2011-ben. A szakszervezetekkel azonban novemberben megállapodtak arról, hogy a cég visszavonja a munkaügyi központoknál csoportos leépítési szándékát és enyhíti a 2009 óta bejelentett, 2011-ig tervezett összes leépítés mértékét.

Doris Bures osztrák közlekedési és infrastrukturális miniszter nemrégiben kijelentette, hogy meg kell szüntetni az ÖBB veszteségességét. Kern szerint ennek érdekében az ÖBB üzleti eredményének 2015-ig 500 millió euróval kell javulnia. A félmilliárd eurónak kétharmadát költségcsökkentéssel, egyharmadát a bevételek növelésével akarja elérni a cég.