Az új honfoglalókat keresi a Leonar3Do

2011.03.14. 17:00

Az év elején indult a számos szakmai díjat nyert magyar 3D-s megjelenítő eszköz, a Leonar3Do gyártása. Kitalálni és összerakni néhány hónapig, az alapmodelltől a gyártásig eljutni több évig tartott. Rátai Dániel tervező, a gyártó cég fejlesztési vezetője szerint az eszköz sikere csak úgy biztosítható, ha a fejlesztést nyitva hagyják mások előtt is.

- Mi volt nehezebb? Kitalálni a Leonar3Dót vagy eljutni vele addig, hogy késztermékként dobozban kínálják a felhasználóknak?
- Összehasonlíthatatlanul nehezebb volt a második feladat. Maga a találmány megalkotása az alapötlettől akár csak odáig, hogy már díjakat, elismeréseket értem el vele, nem volt több két hónapnyi munkánál. Természetesen az még a Leonar3Do első deszkamodellje volt. Az értékesíthető termék elkészítéséig jóval hosszabb utat kellett bejárnunk, hiszen a cégünket, a 3D for All Kft.-t 2005 szeptemberében alapítottuk meg, 2007 közepéig tartott a csapat felépítése és a pénzügyi háttér megteremtése.

Magával a termékkel 2010 őszén tudtunk csak megjelenni a piacon, igaz, azóta számos országban jelen vagyunk a Leonar3Do-val, Braziliától Japánig, Ausztráliáig. A megjelenés után két napon belül legalább húsz disztribútor jelentkezett magától, hogy árulni szeretné a termékünket, persze közülük nem mindenki felelt meg az elvárásainknak, így szelektáltunk közöttük.

- Mennyi pénzt öltek eddig a találmányba, és honnan szedték össze?
- Nagyjából 500 millió forintot költöttünk el eddig a fejlesztésre, a cég felépítésére, működtetésére és a gyártástechnológia létrehozására, amelynek nagyobb részét pályázatok útján nyertük állami támogatásként. Persze ehhez hozzá kellett tennünk a kötelező saját forrást is. A Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivataltól mintegy 330 milliót kaptunk, a maradék részt a család és a barátok adták össze, és persze banki hitelt is felvettünk. Határozott célunk volt, hogy a Leonar3Dót itthon gyártsuk, s ez sikerült is, a CARO Kft. készíti a terméket.

Célként tűztük ki a Leonar3Do megvédését a lopástól, koppintástól, ezért dolgozunk együtt az ország legjobb szabadalmi ügyvivő irodájával. Tisztában vagyunk azzal, hogy nincs ellophatatlan fejlesztési eredmény, de úgy gondoljuk, hogy elég masszív védelmet sikerült biztosítanunk a Leonar3Do számára, ami nem csupán a szabadalmaztatást jelenti.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

- A múlt őszi piacra lépés mennyire alakította át a cég tevékenységét?
- A piacra lépés és az első eladások elsősorban rengeteg tapasztalatot és partnerkapcsolatot jelentenek. Alapvető mérföldkőhöz érkezett a vállalkozás. Eddig ugyanis fejlesztőcég voltunk, de át kell alakulnunk gyártó, forgalmazó társasággá, ahol az értékesítés, a marketing kerül a fókuszba.

- Ez nyílván nem úszható meg befektetés nélkül. Honnan szereznek forrást?
- Folyamatosan tárgyalunk kockázatitőkealap-kezelőkkel, de szakmai befektetők is érdeklődnek. Számításaink szerint első körben legalább 400 millió forintra lenne szükség az értékesítés felfuttatásához, de az összeg nagysága meghatározó mértékben függ attól, hogy első lépésben milyen fókuszokat jelölünk ki, és függ a konkrét projekttől, amelyet csak a befektetővel közösen lehet kialakítani.

- Mit tudnak ajánlani, milyen garanciát tudnak nyújtani a befektetőknek?
- Garanciát vállalni természetesen nem lehet. Egy ilyen projektnél számolni kell egy arányos kockázattal, de ezt a befektetők is tudják. Készültek kalkulációk a megtérülésről, konkrét számokat természetesen nem mondhatok. Annyi azért elárulható, hogy a befektetők számára igen vonzó számok jöttek ki, ami annak köszönhető, hogy vadonatúj eszközt vezetünk be a piacra.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

- Milyen lehetőségeket nyújt a termék?
- Mi három fő területet határoztunk meg, amelyek azonban rengeteg kisebb részre oszthatók. A három meghatározó bázis a szakmai, az oktatási és a lakossági felhasználási terület. A szakmai csoporton belül is megkülönböztetünk orvosi vagy egészségügyi, mérnöki, de akár művészeti alkalmazásokat. Az egészségügyi diagnosztikában a Leonar3Dóval egyszerűbben és jóval olcsóbban megvalósítható a háromdimenziós megjelenítés a CT- vagy MRI-vizsgálatoknál, de ugyanúgy a fogászatokon elérhető eszközhöz juthatnak a technikusok, mondjuk a fogkoronák megtervezésénél. Új perspektívákat nyithat a Leonar3Do az autóiparban, a repülőgépek tervezésében vagy a bútoriparban is az új formák megalkotásának a megkönnyítésével.

Az oktatásban új távlatokat nyithat a matematika, fizika, biológia, kémia szemléltetésében. Közkeletű bölcsesség, hogy "egy kép többet mond ezer szónál", s ez hatványozottan igaz a háromdimenziós megjelenítésre. Extrémnek tűnik az ötlet, de volt olyan is, hogy szakács szakoktató keresett minket azzal az elképzeléssel, hogy a sertés anatómiáját szeretné bemutatni a tanítványainak a készülékkel, de ételdizájnt is szívesen csinálna. Ami a lakossági felhasználást illeti, kézenfekvő, hogy a számítógépes játékok térbeli kiterjesztése a legígéretesebb terület, de hobbi-megszállottak például kiválóan támaszkodhatnának a készülékre a modellezésnél.

- Mekkora kapacitás kell ezeknek a lehetőségeknek a kiaknázásához? Hányan vannak jelenleg a 3D for All-nál?
- Összesen nyolcan, de mi sem gondoljuk, hogy valamennyi kihívásnak mi fogunk eleget tenni. Nyilván nem elég csupán a terméket, magát a céget is fejleszteni kell, HR-ben és infrastruktúrában egyaránt. A sales-marketing tevékenység kiépítésénél, megerősítésénél pontosan azt tartjuk szem előtt, hogy milyen megoldásokkal tudjuk kielégíteni a piac igényeit. Ezért keresünk partnerkapcsolatokat, akár a világ legnagyobb cégeivel is, de eközben azt is felmérjük, hogy mely tevékenységeket érdemes belső munkatársakkal ellátni, s melyeket kedvezőbb inkább kiszervezni. A Leonar3Do sikere csak úgy teljesíthető ki, ha szó szerint bevonjuk a világot a lehetőségek felismerésébe és kiterjesztésébe. Akik elsőként kezdik el használni bármilyen területen a Leonar3Dót, amolyan új honfoglalók lesznek. Ha úgy tetszik, az első telepesek a valódi virtuális valóság felfedezésében.

Mi az a Leonar3Do?

A számos szakmai díjat nyert Leonar3Do az első komplex asztali virtuális valóság termék a világon, amellyel a közönséges személyi számítógépeket komplett interaktív 3D-konfigurációvá egészíthetünk ki. A Leonar3Do segítségével a monitor előtti térben lehet például rajzolni, gyurmázni, tervezni. A rendszer lényege, hogy a monitoron elhelyezett szenzorok érzékelik a 3D-s szemüveg, valamint a madárra emlékeztető 3D-s egér helyzetét, és így mindig a felhasználó fejpozíciójának megfelelő, valós benyomást keltő kép keletkezik, valódinak tűnő tárgyakkal, amelyekkel úgy tudunk interakcióba lépni, mintha valóban lenne térbeli kiterjedésük.



KAPCSOLÓDÓ CIKK