Megállapodás született a gazdasági koordinációt növelő hat jogszabályról

Vágólapra másolva!
Politikai megállapodásra jutottak az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei kedden Brüsszelben az euróövezet pénzügyi stabilitását segítő hat jogszabályról. Ez mások mellett megerősíti az Európai Unión belüli költségvetési politikai felügyeletet. A csomag elfogadása a magyar EU-elnökségi program egyik fő célkitűzése volt, és soros elnökként Matolcsy György elnökölt az áttörést hozó találkozón. Közben az Unió pénzügyi biztosa jó irányba tett lépésként értékelte a Széll Kálmán-tervet.
Vágólapra másolva!

Megszületett a politikai megállapodás kedden a pénzügyminiszteri tanács ülésén arról a nagyszabású jogszabályi csomagról, amely elmélyíti és megerősíti a költségvetési és makrogazdasági politikák koordinálását az eurózónán és az EU-n belül - írja a Bruxinfo.

A keddi találkozón megkötött kompromisszum azt jelenti, hogy megindulhat a tárgyalássorozat az Európai Parlamenttel a költségvetési és makrogazdasági felügyeletet szigorító intézkedésekről, amelyekről elvileg az elnökség végéig, júniusban kellene megállapodni. A találkozón elnöklő magyar miniszter, Matolcsy György a döntést bejelentve történelminek nevezte a miniszteri megállapodást, és köszönetet mondott kollégáinak a kompromisszumkészségért.

A hatból négy javaslat a stabilitási és növekedési paktum reformjával foglalkozik, és az eddigi legmélyrehatóbb változásokat eredményezi az euró 1999-es bevezetése óta. A másik két javaslat az EU-n belüli makrogazdasági egyensúlytalanságok kezelésére irányul. Négy jogszabály ügyében az uniós parlamentnek együttdöntési joga van, kettő esetében a Tanácsnak konzultálnia kell a képviselőtestülettel.

Megelőző jelleggel is büntethetne magas hiánynál az EU

A hat jogszabály közül kettő az EU stabilitási és növekedési paktumának reformját tartalmazza. Egyikük az úgynevezett megelőző ágra vonatkozik, amikor a költségvetési hiány az adott országban még nem éri el a háromszázalékos tűréshatárt. A másik a kiigazító ágat erősíti, azaz olyankor alkalmazzák majd, ha egy-egy ország már a túlzott deficit miatti eljárás alatt van.

Egy harmadik jogszabály a költségvetési eljárások szankcióit tartalmazza. Újdonság, hogy ezentúl már nemcsak 3 százalék fölötti államháztartási hiánynál szankcionálhat az EU, hanem már az előtt, megelőzési jelleggel (kamatozó betét formájában). Később a bírság a hiánycéltól való jelentős eltérés és az ajánlások ismétlődő nem teljesítése esetén akár a bruttó össztermék (GDP) 0,5 százalékát is elérheti. A negyedik szabály egy tanácsi direktíva lesz, amely szerint az átláthatóságot és ellenőrizhetőséget biztosító szabályozásnak meg kell jelennie a nemzeti jogrendszerben.

Uniós dicséret a Széll Kálmán-tervnek

Világos jeleit látja az Európai Bizottság a március elején bejelentett Széll Kálmán-tervben foglalt intézkedéseken annak, hogy Magyarország jó irányba tart a pénzügyi konszolidáció útján - jelentette ki Olli Rehn, az Európai Bizottság pénzügyi biztosa.

A finn biztos - Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel és Michel Barnier belső piaci biztossal közös sajtótájékoztatóján - az európai uniós tagországok pénzügyminiszteri találkozója után nyilatkozott. A találkozón a túlzott államháztartási hiány miatt folyó, már régebben indított eljárás keretében esett szó a magyar (és a lengyel) gazdaságról, megfelelően az uniós eljárási rendnek.

Rehn megismételte, hogy az Európai Bizottság mielőbb további részletekről szeretne információkat kapni a magyar tervekkel kapcsolatban, különös tekintettel a hiányra, a következő években is hatni képes, szerkezeti jellegű intézkedésekre. Az MTI értesülése szerint a biztos a találkozón fontos eszköznek nevezte a 250 milliárd forintos stabilitási tartalékot is.



Két további jogszabály a túlzott deficiteljárás mintájára felállít egy túlzott egyensúlytalansági eljárást, amelynek keretében az érintett ország akár szankciókkal is sújtható, például a tervek szerint a GDP 0,1 százalékát is elérő pénzbírsággal. Pénzbírságot a jelenlegi szabályozás alapján és ezután is csak az euróövezeti országokra lehet kiszabni.

A keddi találkozó előtt még nyitott kérdésekről a miniszterek úgy döntöttek, hogy a nyugdíjreformok nettó költségeit figyelembe kell venni az adósságcsökkentési kötelezettségek teljesítésének értékelésekor, az esetlegesen bírságra kényszerülő tagállamok befizetésének pedig az euróövezet stabilitását célzó - a nehézségekkel küzdő tagállamok segítésére létrehozott - alapba kell kerülnie.