Japán miatt aggódnak a befektetők, esett az OTP

strukturális reformok, elemzői várakozások, pénzügyi elemző, tőzsde, részvényárfolyamok, gazdaság
Vágólapra másolva!
Elsősorban a fukusimai atomerőműben kialakult helyzet miatti aggodalom miatt gyengült másfél százalékkal szerdán a BUX. A vezető részvények közül az OTP járt a legrosszabbul, a bankpapír több mint három százalékot veszített értékéből.
Vágólapra másolva!

Szerdán 21 900 ponton zárta a kerskedést a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, ez 1,5 százalékos süllyedésnek felel meg. A részvénypiac forgalma meghaladta a 20 milliárd forintot, szemben az idei 16,7 milliárdos napi átlaggal.

A vezető papírok közül egyedül a Mol erősödött, az olajrészvény 0,4 százalékkal 22 700 forintra drágult. Az OTP árfolyama nagyot esett, a bankpapír 3,2 százalékos veszteséggel 5300 forinton zárt. A Magyar Telekom 0,9 százalékkal 565, a Richter pedig 2,3 százalékkal 36 650 forintra gyengült.

A japán atomerőmű miatt aggódnak a befektetők

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője a szerdai kereskedésről elmondta: a szerdai kereskedés elején még úgy tűnt, hogy a hétfői és keddi szünnap miatt a magyar piac túlélte a japán földrengés okozta piaci pánikot. Szerdán délután négy órától azonban esni kezdtek a részvényárfolyamok Günther Oettinger német energiaügyi EU-biztos nyilatkozatát követően - fűzte hozzá Sőre. Oettinger ugyanis azt mondta: a földrengés sújtotta Japán fukusimai atomerőművében történt reaktorbaleset kicsúszott a japán hatóságok ellenőrzése alól. Szerinte a következő órákban újabb katasztrófális események történhetnek, amelyek emberéleteket sodorhatnak veszélybe.

Kijelentései erősítették a közel-keleti helyzettel és a japán reaktorbalesettel kapcsolatos piaci aggodalmakat, egy időre nőtt a kőolaj ára és gyengültek az európai tőzsdeindexek. Később javított a hangulaton, hogy a biztos szóvivőjének közlése, amely szerint Oettingernek nincs konkrét vagy külön értesülése a fukusimai reaktorbalesetről. Sőre Balázs azt is elmondta, a befektetők percről percre figyelik az események alakulását, nem tudni mi várható a piacokon a következő napokban.