Csúcson az építőipari végelszámolások száma

Vágólapra másolva!
A januári kedvezőnek tűnő eredményeket követően februárban rosszra fordultak az építőipar céges mutatói: jelentősen emelkedett a felszámolások növekedési üteme, az egy hónap alatt elindított 410 új végelszámolás pedig történelmi rekord.
Vágólapra másolva!

Idén februárban 300 cég ellen indult eljárás, ez a tavaly februárihoz képest 14, az idén januárihoz képest pedig 11,1 százalékos emelkedés - olvasható az Opten legfrissebb felmérésében. A növekedési ütem elmarad ugyan a nemzetgazdasági átlagtól, de a tempó természetesen így is komoly válságról tanúskodik. A felszámolások növekedésének üteme az előző év hasonló időszakát is vizsgálva gyakorlatilag nem változott: 2010 februárjában is 14,8 százalékos volt az egy év alatt feljegyzett emelkedés mértéke. "Ebből is látszik, hogy a helyzet semmit sem javult az ágazatban" - kommentált Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója.

A saját tulajdonosaik által bezárásra ítélt vállalkozások száma februárban - hasonlóan a nemzetgazdasági átlag alakulásához - nagy ugrást mutatott. A 410 új eljárás mind az előző év februári, mind az idei januári adatnak több mint kétszerese, s egyúttal történelmi rekord. Az Opten stratégiai igazgatója szerint ez akár kedvező fejlemény is lehetne, hiszen a végelszámolás a rosszul prosperáló vállalkozás legális bezárásának módja. Sajnos azonban az építőiparban különösen jellemző, hogy a végelszámolás átfordul felszámolásba, vagyis a tulajdonosok tiszta szándékai sok esetben megkérdőjelezhetők.

Az idei második hónapban 479 új cég bejegyzését kezdeményezték. Ez az adat az elmúlt öt év havi adatai alapján átlagosnak tekinthető, az egy évvel korábbi hasonló időszakhoz képest minimális, 1,9 százalékos a csökkenés. "Nemcsak a cégstatisztika, hanem a KSH építőipari megrendelésállomány-adatai is azt mutatják, hogy az ágazat rendkívül kevés munkához jut, józan üzleti megfontolásokkal tehát nehezen magyarázható, hogy miért alapítanak éves szinten több ezer céget ebben az ágazatban" - mondja Csorbai Hajnalka, aki szerint sokkal inkább arról van szó, hogy a megszűnő, adóssággal hátrahagyott cégek romjain a tulajdonosok új vállalkozásokba kezdenek.

KSH: Januárban is zsugorodott az építőipar teljesítménye

2011 januárjában az építőipari termelés volumene mind kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanaptényezővel kiigazítva 4,2 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest - derül ki a KSH legfrissebb jelentéséből. Szezonálisan kiigazítva a termelés januárban az előző havinál 0,1 százalékkal kisebb volt. Az adatok elemzésénél figyelembe kell venni, hogy az építőipar januárban egy átlagos hónap termelésének általában mintegy 60 százalékát állítja elő. Januárban mindkét építményfőcsoport termelése elmaradt az előző év azonos időszakitól. Az épületek építésének volumene 4,2, az egyéb építményeken végzett munkáké 4,5 százalékkal csökkent.

A januárban kötött új szerződések volumene 46,6 százalékkal alacsonyabb volt az előző évinél. A jelentős visszaesés részben a 2010. januárban út- és autóút-építésre kötött nagy értékű szerződések miatti magas bázis következménye. Az építőipari vállalkozások január végi szerződésállományának volumene 21,7 százalékkal mérséklődött az egy évvel korábbihoz mérten.