Bezárja sárvári üzemét a fogyatékosoknak munkát adó Savaria Nett-Pack

Vágólapra másolva!
Bezár a Főkefe Kft. égisze alá tartozó Savaria Nett-Pack Kft. sárvári üzeme, Szombathelyen viszont új telephelyet nyit a társaság.   
Vágólapra másolva!

A Vas megyi napilap, a Vas Népe szerint a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató, fővárosi székhelyű Főkefe Rehabilitációs Ipari Nonprofit Kft. a korábbinál is nehezebb helyzetbe került, hiszen a tavalyi évhez képest mintegy 1,3 milliárd forinttal kevesebb állami támogatásból kellene foglalkoztatnia összesen 3525 munkavállalót. A drasztikus elvonás miatt a cég három üzemet zár be, köztük a sárvárit is.

A cégek érdekképviseleti szervei petícióval fordultak a fogyatékosságügyi miniszteri biztoshoz, melyben hangsúlyozzák, nem értenek egyet a megváltozott munkaképességűeket, súlyos fogyatékkal élőket érintő, jelentős állami forrásmegvonással.

A sárvári üzemben 28-an dolgoznak, akik hétfőn kapták meg felmondólevelüket. Az elküldött dolgozók közül tízen varrónőként, tizennyolcan pedig kosárfonóként dolgoztak, valamennyien betanított munkásként. A Vas Népe szerint a Főkefe szombathelyi gyáregységében viszont fejlesztéseket terveznek, főleg a lámpagyártás területén, amelyhez 27 új dolgozót már fel is vettek.