Csődvédelemben kívánja újraszervezni vállalatát az Electro World. A Fővárosi Bíróság először nem fogadta be a kérelmet arra hivatkozva, hogy a cég székhelye nem az ő illetékességébe tartozik, de az Electro World szerint már Budapest a székhely, nem Budaörs.

Az elektronikai áruházakat működtető Electro World Kft. jelenleg ideiglenes fizetési moratórium alatt áll, várja a Fővárosi Ítélőtábla döntését a benyújtott csődvédelmi kérelemről, miközben jelentős konszolidációs lépéseket is tesz a nyereséges működés érdekében - mondta Nagy Károly András, az Electro World cégcsoport vezetője.

Az Electro World Kft. februárban kért csődvédelmet, de a Fővárosi Bíróság illetékesség hiányában elutasította ezt. A társaság a döntést megfellebbezte az ítélőtáblánál.

A Fővárosi Bírósághoz benyújtott csődvédelmi kérelmet a bíróság azzal utasította el, hogy nem illetékes az ügyben, mert az ügyet ott kell tárgyalni, ahol a tartozások miatt az első peres felszámolási eljárást indították a cég ellen. Ez azért a Pest Megyei Bíróság, mert a kft. székhelye korábban Budaörsön volt.

A csoport vezetője elmondta, időközben a cég székhelyet váltott, s tavaly október óta már Budapesten van bejegyezve. Ezért is nyújtották be a csődvédelmi kérelmet a Fővárosi Bírósághoz.

Nagy Károly András elmondta, a hitelezőkkel csődegyezségre törekszenek azért, hogy a céget ne kelljen felszámolni. De addig, míg a bíróság nem dönt a csődlejárásról, nem lehet megkezdeni a tárgyalásokat a hitelezőkkel. Hozzátette: 55 százalékra tehető az a hitelezői arány, amely késznek látszik az egyezségre, s ha velük meg tudnak egyezni, akkor a többiekre is kötelező érvényű lesz az egyezség.

Nagy Károly András elmondta, a csődegyezségek során általában 100 egységnyi tartozásból 5-10-et kap meg a hitelező. Ebből kiindulva a csődeljárásban sérülnek majd a beszállítói érdekek, de őket a kft. később igyekszik majd kárpótolni.

A csoport vezetője kifejtette: a problémát az okozza, hogy 2002-től 2009-ig az Electro World korábbi tulajdonosa, az angol Dixon csoport 17 milliárd forint összesített veszteséget halmozott fel, amiből 7,7 milliárd forint elhatárolt veszteség.

Nagy Károly András szerint a veszteség azért halmozódott fel, mert az angolok túl magas dolgozói létszámmal üzemeltettek hatalmas, kihasználatlan áruházakat, óriás bérleti díjakkal. Az Electro World helyzetét a válság és a fogyasztás visszaesése tovább rontotta, s az is, hogy nem tudott új külső finanszírozót szerezni.

A cég eredetileg tizenhárom áruházat üzemeltetett az országban, de ezek közül az új tulajdonos már többet bezárt, s most csak nyolc üzemel, illetve hamarosan ismét kinyit a győri.

A csoport vezetője kifejtette, másfél hónapon belül az áruházak száma hétre csökken, mert ennyit lehet gazdaságosan üzemeltetni. Így például bezárhatják fővárosi Aréna plázában lévő üzletet és az egrit is. Korábban Budakeszin és a budapesti Camponában is bezárták az üzletüket.

Nagy Károly András közölte azt is, hogy tárgyalt a dolgozói érdekképviseletekkel, s a dolgozók megértik és támogatják a konszolidációs lépéseket, amelyek közül az egyik legjelentősebb az, hogy a havi bruttó bértömeget 120 millió forintról 35 millióra csökkentették, s még 10 millióval mérséklik. A jelenlegi 220-240 fős alkalmazotti létszámot pedig 180-ra csökkentik egy-két hónapon belül. Hozzátette, a 120 milliós bértömeg a korábbi, 450 fős alkalmazotti létszámra vonatkozik.