Kóstolóházban kínálják a gyulai pálinkákat

Vágólapra másolva!
Átadták a Gyulai Pálinka Manufaktúra új kóstolóházát, amely interaktív kiállítóhelyként kívánja népszerűsíteni a magyar gasztronómiai kultúrát és részletesen bemutatni a pálinkagyártás folyamatát.
Vágólapra másolva!

A kóstolóház Gyula városától 4-5 perces autózással közelíthető meg, a létesítmény 40-45 fő befogadására alkalmas kóstoló, és termékbemutató teremmel várja az érkezőket. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere szerint a kóstolóház kedvező hatással lesz a regionális turizmusra, például több Romániából érkező vendégre számít, valamint jelentősen növekedhet a környék vendégéjszakáinak száma.

A gyulai pálinkák idén taroltak a World Spirits Award 2011 díjátadón, amely a világ egyik rangos gasztronómiai rendezvénye. A gyulaiak összesen két arany- és hét ezüstérmet vihettek haza.