Új csomagolással és új stratégiával, de végül útjára indulhatott a debreceni Ave ásványvíz kínai piacra jutása. Elsőként 300 ezer palack vizet szállít a forgalmazó cég Kínába.

A kínai piac első nagyobb, 300 ezer darabos ásványvíz-megrendelését teljesíti a debreceni Ave, amely 2010 májusában kapott Kínában forgalmazási engedélyt - mondta a cég térségi igazgatója Pekingben.

Nagy Béla elmondta, az elmúlt hónapokban többször módosított stratégiával voltak kénytelenek a tényleges piacra jutást megkísérelni; csökkentették a választékot, és új csomagolásba öltöztették a vizeket, míg végül egy pekingi iroda megnyitását követően most megállapodásra jutottak kínai partnercégükkel. Az Ave az első magyar élelmiszer-ipari termékként 2010 májusa óta értékesíthető Kínában.

A kínai kereskedő- és PR-vállalat még az idén összesen 600 ezer palack Ave ásványvíz értékesítésére készül, és két éven belül 5 millió darabos megrendelést ígért, ami 200-250 millió forintos bevételt jelenthet a debreceni cégnek. Az első 300 ezer darab érkezését június végére, július elejére időzítették. Pekingen kívül Sanghajban, Kantonban és Sencsenben fogják az Ave-vizeket bevezetni.

A dinamikus növekedésre vonatkozó tervet Nagy Béla azzal támasztotta alá, hogy kínai partnerük szeretné elérni, hogy az Ave a 2013 októberében Tiencsinben rendezendő Kelet-ázsiai Játékok kiemelt támogatójaként, kizárólagos vízértékesítőjeként jelenjen meg. A tíznapos sporteseményre mintegy kétmillió vendéget várnak.

A termék marketingjére megközelítően 20 millió forintot fognak költeni, részben a befolyó bevételből - tájékoztatott Nagy Béla.