Hatalmasat nőttek a Magyarországra készülő kínai elektronikai cég bevételei

2011.04.18. 13:25

Harminc százalékkal növelte tavalyi bevételét a távközlési berendezéseket gyártó kínai cég, a Huawei. A cég a tervek szerint Magyarországra telepíti európai ellátóközpontját.

A kínai Huawei, a világ egyik vezető távközlési berendezéseket gyártó cégének bevétele 30 százalékkal nőtt 2010-ben, köszönhetően a tengerentúli piacok növekedésének. A vállalat hétfőn közzétett jelentése szerint nettó nyeresége a 2009-es 18 milliárd jüan után tavaly 23 milliárd jüanra nőtt - írja a BBC, brit közszolgálati médium.

A növekedés nagyrészt annak köszönhető, hogy megszűnt a korábbi, a cég katonai kapcsolatai miatt az Egyesült Államok területén való terjeszkedését korlátozó rendelkezés. A vállalatot egy egykori kínai katonai vezető alapította.

A Huawei cég tavaly a legnagyobb növekedést Észak-Amerikában és a korábbi szovjet tagállamokban érte el. A külföldi piacokon elért árbevétel 2010-ben 34 százalékot tett ki, ami több mint 120 milliárd jen - olvasható a hétfői jelentésben.

Magyarország a Huawei kínai vállalat második legnagyobb ellátó országa lehet, miután a cég vezetése úgy döntött, hogy az országba telepíti európai ellátó központját. A cég szerint a fejlett logisztikai háttér, a jó elhelyezkedés és a magas színvonalú szaktudás miatt választották Magyarországot. A Huawei Európai Ellátó Központ 2009 májusában alakult 20 hónapos próbaidőre, azzal a céllal, hogy teljes ellátó hálózatot építsen ki a cég távközlési berendezéseinek.

A központ a cég termékeinek Európában, Észak-Afrikában és a Közel-Keleten zajló forgalmazására, gyártására és logisztikájára jött létre, illetve hogy majd a későbbiekben a FÁK és Észak-Amerika piaci igényeinek kielégítését is szolgálja. 2010-ben az Európai Ellátó Központ exportja mintegy 600 millió dollárt tett ki, amely 2011-ben várhatóan 100 százalékkal növekszik - írta a vállalat.