Elbánt a pesti tőzsdével is az USA-t megintő hitelminősítő

Vágólapra másolva!
Az amerikai hitelek negatív kilátásúra való leminősítése miatt nagymértékben gyengült a BUX. A vezető papírok közül csak az Egis nem gyengült, s mind az OTP, mind a Mol papírjai nagyot estek.
Vágólapra másolva!

Jelentős forgalom mellett komoly mértékben esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) fő mutatója, a BUX. Az amerikai hitelek minősítését negatív kilátással értékelte a Standard & Poors intézet, amely a romló befektetői hangulaton keresztül 3,76 százalékos esést idézett elő a pesti börzén.

A hitelminősítő szerint az amerikai döntéshozók nem képesek egyezségre jutni abban, hogyan kezeljék hosszú távon az ország költségvetését és adósságát, ezért figyelmeztető jelzést adott az állami hitelekre. Ez azt jelenti, hogy bár még mindig a legkedvezőbb osztályba tartoznak az amerikai kötvények, de két éven belül 33 százalék az esély arra, hogy az intézet leminősíti őket.

A BUX két legfőbb papírja is nagymértékben zuhant. Az OTP részvények 4,72 százalékkal lettek olcsóbbak, zárásra 5945 forintra került a jegyzésük. A Mol ennél is nagyobbat bukott, 5,51 százalékkal gyengült, a kereskedés végén az olajipari vállalat papírjai 23 905 forintot értek.

A további vezető papírok közül a Magyar Telekom 1,62 százalékot esett, 604 forintot ért a kereskedés végén, a Richter gyógyszeripari cég 1,06 százalékkal gyengült, és 36 605 forinttal zárta a napot. A vezető részvények közül egyedül az Egis tudott erősödni, nap végén 0,51 százalékkal drágulva 19 500 forintot értek a papírjai.

A BÉT-en viszonylag nagy forgalmat mértek, 24,8 milliárd forint értékben cseréltek gazdát a papírok.