A vártnál kisebb a Metro vesztesége

Vágólapra másolva!
Költségcsökkentési programjának köszönhetően az elemzők által vártnál sokkal kisebb, mintegy 3 millió eurós veszteséget könyvelhetett el a Metro az idei első negyedévben.
Vágólapra másolva!

A legnagyobb német kiskereskedelmi lánc, a Metro csökkenő első negyedéves veszteségről számolt be, mely a sikeres költségcsökkentési programjának köszönhető, tekintve, hogy forgalma stagnált az egy évvel korábbihoz képest - írja a Bloomberg.

A társaság nettó vesztesége 3 millió euróra csökkent az előző éves 16 millió euróról - közölte a düsszeldorfi központú cég kedden. Elemzők átlagosan 12,9 milliós veszteségre számítottak. A társaság árbevétele nem változott az előző évhez képest, az 15,5 milliárd euró maradt az év első három hónapjában.

A Metro Group magyarországi cége a Metro Kereskedelmi Kft., mely 1993 óta működik Magyarországon. A csoporthoz tartozik még a Real hipermarketlánc, a Media Markt és a Saturn áruházak is.

A bevételek első negyedéves stagnálását elsősorban azzal magyarázták a cégnél, hogy húsvét csak a második negyedév eredményeiben fogja éreztetni hatását, míg tavaly az első negyedévre esett az ünnep. Az áprilisi forgalmat is figyelembe véve azonban már 1 százalékos többletet tudott elkönyvelni a cégcsoport az egy évvel korábbihoz képest.

A Metro kedden megerősítette az év egészére vonatkozó előrejelzését is, amely szerint a bevétel a tavalyi rekordhoz képest négy százalékkal növekszik, a működési eredmény pedig, a rendkívüli tételeket nem számítva 10 százalékkal, 2,6 milliárd euróra bővül.