Orosz kézbe kerülhet a Warner Music

Vágólapra másolva!
Hárommilliárd dollárnál is többet adna a Warner Musicért Len Blavatnik, a zenekiadó vállalat korábbi igazgatója - értesült a Bloomberg. A honlap szerint Blavatnik belépése megteremtené az esélyt a londoni EMI megvásárlására.
Vágólapra másolva!

Egy orosz-amerikai üzletember, Len Blavatnik a legesélyesebb a Bloomberg szerint a Warner Music zenekiadó vállalat megvásárlására, az ár valószínűleg meghaladja majd a 3 milliárd dollárt. A Bloomberg tájékoztatása szerint a Warner korábbi igazgatójának ajánlatával ketten versenyeznek, az egyik egy másik zenekiadó, a Sony/ATV. Sem a Warner Music, sem a Blavatnik képviselője nem kommentálta a Bloomberg értesülését, de a Warner igazgatótanácsa csütörtökön ülést tart.

Az amerikai üzleti honlap szerint Blavatnik belépésével esély nyílna arra, hogy a Warner ajánlatot tegyen a londoni EMI zenekiadóra, az egyesüléssel pedig lehetőség nyílna a költségcsökkentésre. A Warner adóssága eléri a kétmilliárd dollárt.

Idén januárban derült ki, hogy eladó a Warner Music, melynek részvényei részben az elnök-vezérigazgató, Edgar Bronfman által képviselt befektetési csoport kezében vannak (a többi Warner-papír a New York-i tőzsdén forog).

A Warner Music Group tavaly 3 milliárd dolláros forgalmat bonyolított le, ezzel a világ harmadik legnagyobb zenei kiadója volt. Március végén a magyar RTL Klub tulajdonosát, a Bertelsmannt emlegették lehetséges befutóként, az ár akkor még 3 milliárd dollár alatt volt.