Lezáratta az épülő 67-es utat a pénzét követelő alvállalkozó

Vágólapra másolva!
Mindaddig megakadályozza a 67-es út kaposvári elkerülőjén az építkezés folytatását az az alvállalkozó, aki azt állítja, hogy nem kapta meg a neki járó pénzt a fővállalkozótól - írja a Somogyi Hírlap.
Vágólapra másolva!

Drasztikus megoldást választott 170 millió forintos vélt tartozásának behajtására az alvállalkozó a 67-es út kaposfüredi elkerülőjének építésén. A Dolomit Road Kft. ügyvezetője, Éva Ákos úgy döntött, hogy mindaddig, míg a szerinte neki járó pénzt nem kapja meg a fővállalkozó Magyar Aszfalt Kft.-től, nem engedi dolgozni a területre jelenleg felvonult cégeket - írta a Somogyi Hírlap.

A Dolomit Road Kft. ügyvezetője egy biztonsági céget bízott meg a birtokvédelemmel. Azt mondta, ha kell, hónapokig meggátoltatja a munka folytatását. A biztonsági őrök a munkaügyi felügyelet szerint addig maradhatnak, míg a megbízóval él a szerződésük - közölte a lappal a cég vezetője.

A Magyar Aszfalt Kft. képviselője úgy vélte, a dolomitosoknak, illetve az általuk megbízott biztonsági cégnek semmi keresnivalója a területen, hiszen a szerződésük lejárt, és már más alvállalkozók dolgoznak az útépítésen. A Dolomit Road Kft. ügyvezetője szerint viszont szerződéses jogviszonyban állnak a fővállalkozóval. Egyetlen céljuk, hogy mind a negyven alvállalkozó lássa viszont az elvégzett munkája ellenértékét, amely összesen 170 millió forint - nyilatkozta a megyei napilapnak a siófoki cég vezetője.