A hobbihorgászok menthetik meg a magyar haltermelést

Vágólapra másolva!
A hazai fogyasztókon kívül a zömében nyugdíjas hobbihorgászok adják a magyar haltermelés felvevőpiacát. Az itthoni halakból alig két kilót eszünk évente.
Vágólapra másolva!

A hazai halfogyasztás 2009-es visszaesése óta a termelők a gazdasági válság hatásaival küzdenek, és a következő időszakban egyre több halgazdálkodással foglalkozó céget fenyeget a felszámolás - idézi a gazdasag.hu üzleti lap a Magyar Haltermelők és Halászati Vízterület-hasznosítók Szövetsége (MAHAL) igazgatóját, Orosz Sándort.

"A magyar halászat csaknem teljes egészében a belpiacra szállít: évi 22-24 ezer tonna halat, aminek termelési értéke 12-17 milliárd forint. Az export elenyésző, leginkább az olyan divatos halfajok iránti extrakeresletet elégíti ki, amilyen például a kilencvenes években az angolna volt" - mondta az igazgató.A hazai halfogyasztás a belföldi termelésből fejenként 1,5-2 kilogramm évente. Ezzel az Európai Unió tagállamai közül az lista végén állunk, pontyfogasztásban viszont az élen járunk. A haltermelés másik legfontosabb felvevőpiaca a mintegy 300 ezer hazai hobbi horgász, akiknek jelentős része nyugdíjas. A piac ebből kifolyólag igencsak megérezte a 13. havi nyugdíj eltörlését, illetve a nyugdíjak reálértékének fokozatos csökkenését is - mondta Orosz Sándor.