Ugyanannyit kereshetnek az utcaseprők és a kezdő orvosok a fővárosban

2011.05.13. 6:48

Főállású utcaseprőket alkalmazna a főváros januártól, a bérük megegyezne egy végzett orvos kezdő fizetésével - írja a pénteki Magyar Nemzet.

Ugyanakkora fizetést kínál januártól a főváros az utcaseprőknek, mint amennyit a fiatal orvosok keresnek - írja pénteki számában a Magyar Nemzet.

A főváros főállású utcaseprőket alkalmazna 120 ezer forintos bruttó fizetésért, és közel ennyit kapnak a szakvizsga előtt álló végzett orvosok is, ez nettóban számítva 80-90 ezer forint, de három hónappal később pluszjuttatásokra számítanak. Azonban a lap szerint akad olyan rezidens a fővárosban, aki kevesebbet keres, mint a vele egy intézményben dolgozó takarítónő.

Az orvosok azt szeretnék elérni, hogy a jövő évtől 200 ezer forintos nettó kezdő orvosi és 300 ezer forintos nettó kezdő szakorvosi bért kapjanak. A kezdő orvosok most 150 ezer bruttó fizetést kapnak.

Az orvosok markáns fellépéssel igyekeznek béremelésre ösztönözni a kormányt. Többen azt tervezik, hogy ügyvédi letétbe helyezik felmondásukat, amelyeket akkor aktiválnának, ha a kormány decemberig 31-éig nem állapodik meg velük a fizetések rendezéséről.

Egy szakmai konferencián a napokban egy olyan vélemény hangzott el, hogy 2013 végéig további négyezer orvos hagyhatja el az országot.

KAPCSOLÓDÓ CIKK