Az orosz lapok szerint a Szurgut 130 milliárd forintot keresett a Mol-részvényeken

Vágólapra másolva!
A Szurgutnyeftyegaz 480 millió eurót, azaz mintegy 130 milliárd forintot keresett azzal, hogy Magyarország megvásárolta a Molban lévő részesedését - írja több orosz napilap szerdán. A Kommerszant szerint az utolsó tárgyalási forduló az orosz olajcég vezérigazgatója és Orbán Viktor között csak kedden zajlott le. A lapok által megszólaltatott szakértők szerint az addig külföldön nem terjeszkedő Szurgut korábban azért vehette meg a Mol-részesedést, hogy így jusson hozzá a Nabucco-vezeték tervdokumentációjához.
Vágólapra másolva!

A Szurgutnyeftyegaz nyereséggel távozik - ezzel a címmel közölt cikket a Vedomosztyi című orosz üzleti napilap szerdán az orosz konszern Mol-ban tartott részének megvásárlásáról, s a bevezetőben megállapítja: Magyarország az Oroszország feletti győzelmet ünnepli.

A lap emlékeztet, hogy a Szurgut 2009-ben az osztrák OMV-től vásárolta meg a 21,2 százalékos Mol-csomagot 1,4 milliárd euróért, vagyis közel az akkori részvényárfolyam kétszereséért. Az orosz üzleti napilap emlékeztet arra, hogy a Mol-pakett volt a Szurgutnyeftyegaz első külföldi befektetése, miközben a konszern Oroszországban is igyekszik nem költeni, és inkább bankszámlákon tartja a pénzét.

A Vedomosztyi azt írja az orosz kormányhoz közelálló forrásokra hivatkozva, hogy a Mol-részvények megvásárlását tisztségviselők kezdeményezték, de ezt hivatalosan soha, senki meg nem erősítette. Igor Szecsin energetikai ügyekben illetékes miniszterelnök-helyettes pedig 2009-ben azt mondta, a Szurgutnyeftyegaz önállóan döntött a részvénycsomag megvásárlásáról.

A megnevezett összeg, 1,88 milliárd euró (500 milliárd forint), nem tér el jelentősen az előző napi árfolyamtól - írta a lap, és egy szakértőt idézett, aki szerint a Szurgutnyeftyegaz mintegy 480 millió eurót keresett az üzleten, "ami két év alatt nem valami nagy jövedelem, de ha bankszámlára tette volna az összeget, ahogy szokta, még kevesebbet keresett volna".

A Nabucco terveinek megszerzése lehetett a cél az egyik lap szerint

A Kommerszant szerint "véget ért a Szurgutnyeftyegaz Molban való részesedésének botrányos története". A lap felidézte a történetet a csomag megvásárlásától kezdve, megírta, hogy a két év alatt a Szurgut még csak a részvényesek jegyzékébe sem tudott bekerülni, és hogy a Mol ez idő alatt tüntetően nem fizetett osztalékot sem, noha eredményesen dolgozott. Majd megállapította, hogy a szakértők ezektől a problémáktól függetlenül is értetlenül álltak az üzlet előtt, és el sem tudták képzelni, miért volt szüksége erre a pakettre az orosz konszernnek." Ennek következtében a Mollal való üzlet egyértelműen a politikai minősítést kapta" - írja a lap.

A Kommerszant az orosz konszernhez közel álló forrásokból úgy tudja, hogy az utolsó tárgyalási forduló Bogdanov és Orbán Viktor között csak kedden zajlott le (a vásárlást kedden jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök).

A lap által idézett szakértők szerint a befektetés kifizetődő volt a Szurgutnyeftyegaznak, mert közel 500 millió eurót keresett rajta, bár ez az összeg nem jelentős számára, mert számláin mintegy 20 milliárd dollár pihen mozdulatlanul. Egy idézett szakértő szerint a Mol-csomagot a konszern alighanem valamely orosz állami korporáció érdekében vásárolta meg, de aztán a tervet nem valósították meg a felmerült problémák miatt.

Az RBK Daily című üzleti lap szerint a Szurgut 2009-ben azért vette meg a Mol-pakettet, mert " az orosz vezetés így szeretett volna hozzáférni a Déli Áramlat konkurenciájának tekintett Nabucco-vezeték tervdokumentációjához". Emellett szólt, mint írják, hogy a Szurgut addig nemigen érdeklődött külföldi befektetések iránt, és hogy jóval többet fizetett a csomagért, mint amennyit az akkori piaci ár szerint ért.