A görög adóbehajtásba is beleszólnának az újabb segélycsomagért cserébe

Vágólapra másolva!
Az adóbehajtásba és a privatizációba is beleszólna a nemzetközi közösség az újabb görög segélycsomagért cserébe - írja a Financial Times. A lap szerint ilyen feltételek is felmerültek a görögök megsegítésének módjáról folyó tárgyalásokon.
Vágólapra másolva!

Példátlan külső gazdasági beavatkozás lehet a Görögországnak nyújtandó újabb kisegítő hitelcsomag egyik feltétele a Financial Times londoni üzleti napilap szerint. A feltételek között szerepelhet az, hogy külföldieket is bevonnak az adóbehajtásba, illetve az állami vagyon privatizációjába. Ezen kívül ösztönzőket dolgoznának ki Görögország magánhitelezői számára a törlesztési menetrend önkéntes meghosszabbítására, valamint újabb takarékossági intézkedéseket is végre kellene hajtania Athénnak - írta a lap a tárgyalásokba bevont illetékesekre hivatkozva.

A tárgyalók azt remélik, hogy az intézkedésekkel új hitelek nélkül lehetne előteremteni a 2013-ig várhatóan szükséges 60-70 milliárd eurónyi új finanszírozásnak akár a felét is. Az illetékesek figyelmeztettek azonban, hogy a csomag különböző elemeivel szembeni ellenállás miatt kútba eshet az erről szóló egyezség.

Az euróövezeti jegybank (EKB) is húzódozik miatta, mivel ellenzi a görög adósságtörlesztés bármiféle olyan átstrukturálását, amelyet a hitelminősítők "adósi eseménynek" tekintenének - vagyis a feltételek olyan jellegű módosításának, amelyet technikailag törlesztési leállásnak lehetne minősíteni. Ebben az esetben a hitelminősítők "D" (default, nem törlesztő) szintre rontanák a görög kötvények besorolását, és ez azt is jelentené, hogy az EKB nem fogadhatná be e kötvényeket likviditási fedezetként. Mivel jelenleg az eurozóna központi bankja Görögország egyetlen likviditási forrása, ez a fejlemény a görög bankrendszer teljes összeomlásával fenyegetne - írja a lap.

Financial Times által idézett illetékesek úgy gondolják, hogy Görögország nem lesz képes jövő márciustól visszatérni a tőkepiacra, és onnan felhajtani új finanszírozást, ahogy az a jelenlegi, 110 milliárd eurós pénzügyi segélycsomag tervei között szerepel, márpedig ebben az esetben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem folyósíthatna újabb finanszírozást. Az IMF nélkül vagy az euróövezeti kormányok lesznek kénytelenek pótolni a kieső finanszírozást, vagy Athén törlesztési hátralékba kerül. Ez utóbbit elemzők és külföldi befektetők már biztosra veszik.

Az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport, a Barclays Capital egyik napokban készült helyzetértékelése szerint Görögország elérkezett arra a pontra, ahol "szinte minden reális forgatókönyv" alapján fenntarthatatlanná vált adósságdinamikája, és így "megkezdődött a visszaszámlálás" a görög adósságátrendezés felé.

A Barclays Capital rendszeresen méri a globális adósságfinanszírozás szempontjából alapvető fontosságú japán intézményi befektetői kör hangulatát is. A minap elvégzett legújabb vizsgálat során a ház azt a kérdést tette fel a felmérésbe bevont japán kötvénybefektetőknek, hogy számolnak-e a görög adósságátrendezés lehetőségével, és a megkérdezettek 81 százaléka igennel válaszolt. Arra a kérdésre, hogy mikorra valószínűsítik ennek bekövetkeztét, a relatív többség - 43,8 százalék - azt mondta, hogy már 2011-re, és csak 18,8 százalék vélekedett úgy, hogy Görögország 2013-ig vagy még tovább kihúzza az adósságtörlesztési menetrend átalakítása nélkül.

Más londoni elemzők szerint ugyanakkor a görög adósság-átütemezés kockázatai meghaladnák az előnyöket, például a tovagyűrűző hatások akár több százmilliárd eurós bankveszteségeket is okozhatnának.

A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni kutatási és elemző részlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) minapi adósságpiaci elemzése szerint a görög adósság-átrendezés még mindig elkerülhető, ha a reformfolyamatnak sikerül újabb lendületet adni, viszont a görög adóssághelyzet fenntarthatóságát önmagában egy esetleges átstrukturálás sem garantálná. A cég londoni elemzői által kidolgozott forgatókönyvek közül a legrosszabb azt feltételezi, hogy a görög átütemezés járványszerűen tovaterjedne, és Írország, Portugália és Spanyolország is adósságállománya átalakítására kényszerülne.

Az euróövezeti periféria szuverén kötvényadósságának kitett európai bankrendszerek teljes vesztesége a BofA Merrill Lynch Global Research becslése szerint ebben az esetben 534 milliárd dollárnak felelne meg, és a német, a brit és a francia bankrendszer veszteségei egyenként meghaladnák a 100 milliárd dollárt.