A magánnyugdíjpénztári megtakarítás kiváltására is jó a céldátum-alap

Adott időpontokra optimalizálja befektetésünk értékét a céldátumalap. A megközelítés lényege, minél távolabb vagyunk az általunk kiválasztott céldátumtól, például a nyugdíjba vonulásunk idejétől, annál bátrabb az alap. Ahogy pedig közeledünk a végponthoz, csökken az alap kockázatvállalási kedve.

A céldátumalapok megközelítése első ránézésre nem tűnik valami korszakalkotónak. Ki ne tudná házilag megvalósítani, hogy amíg messzebb van a befektetés várható felhasználásának kezdete, addig nagyobb kockázatot vállal, ahogy közeledik a kifutás, úgy csökkenti a kockázatot. Mit kell ehhez tenni? Eleinte venni mindenféle izgalmas eszközt, részvényalapokat, nyersanyagot, felvenni valamilyen devizapozíciót, majd szépen a fix hozamú eszközök felé átcsoportosítani a portfóliót.

Az elmélet szépen hangzik, de minden hosszabb távú előtakarékossági, vagyis az öngondoskodásra hangsúlyt fektető megtakarítási termék kulcseleme a kényszer. Úgy kell kialakítani az ilyen terméket, hogy a befektetőnek ne legyen választása, mindenféle csábítás ellenére kénytelen legyen kitartani az eredeti konstrukciónál.

Kényszerek

Milyen kényszerek vannak a hosszú távú termékeknél? A unit-linked életbiztosítás nagy előnye, hogy az ügyfélnek nincsen választása, havonta félre kell tennie egy előre vállalt kis összeget. A tartós befektetési számlánál, ha valaki mégis korábban fel szeretné élni a megtakarítását, akkor elesik az adókedvezménytől. Az önkéntes pénztári vagyonhoz hozzá sem jut tíz évig a pénztártag.

Kényszer, kényszer és kényszer, és sajnos csak ettől működnek ezek a konstrukciók. A céldátumalapok esetében a kényszer nem ennyire szigorú. Adott egy előre meghatározott távoli dátum (tényleg távoli, például 2030. december 31.), az alapkezelő pedig olyan alapot hirdet, amelyik ebben az időpontban szeretne megbízhatóan magas portfólióértéket felmutatni. Ennek pedig az az eszköze, hogy eleinte bátran tart magas hozamot ígérő, de kockázatosabb termékeket, majd ahogyan közeledik a kifutás, addigra gondosabban őrzi a remélhetőleg már felhalmozott szép hozamokat. Leginkább az ellen óv ez a befektetési politika, hogy nehogy az utolsó években, vagyis példánkat követve 2029-ben, 2030-ban vigye el befektetésünk értékének zömét egy nagyobb részvénypiaci áresés. 2008-ban láthattuk: van ilyen. Ha pedig valaki húszévnyi befektetési hozamot felez meg az utolsó évben, akkor valóban nagy lúzernek érezheti magát.

Ismert megközelítés

Emlékszik még valaki a kötelező magánnyugdíj-pénztárakra? A kérdés hatásvadász, természetesen emlékszünk, többen még ma is tagjai valamelyik pénztárnak. Nos, a kötelező magánnyugdíj-pénztárak választható portfóliós rendszere teljesen a céldátumalap elvén működtek. A tagok ugyanis választható portfóliókban fialtathatták nyugdíjpénzeiket. Viszonylag szabadon lehetett válogatni a különböző kockázati szinteket megjelenítő portfóliók között. Volt azonban néhány tiltás és volt egy generális ajánlás.

Ha valaki nem választott maga portfóliót, akkor a rendszer besorozta, pénze az állam által javasolt, az életkorának, pontosabban a nyugdíjig hátralevő időnek megfelelő portfólióba került. Az ajánlás logikája pedig ugyanez volt. Amennyiben sok idő van még hátra a nyugdíjba vonulásig, akkor érdemes a tagoknak a hosszú távú befektetések előnyeit kihasználni. Vagyis, olyan részvényeket is tartalmazó alapot választani, amivel nagyobb kockázatot jár, jobban ingadozik a hozam, de hosszú távon magasabb is a megtérülés. Ahogy pedig közeledik a nyugdíjba vonulás, már célszerű kiküszöbölni a rövid távú hozamingadozásokat, és biztonságosabb eszközökkel feltölteni a portfóliót.

Magánszektor

A kötelező magánnyugdíj-pénztárak ma már egyáltalán nem tekinthetők kötelezőnek. Kevesen maradtak ebben a pillérben. Megértette mindezt a magánszektor is, és Magyarországra is behozta a külföldön már jól ismert alapkonstrukciót.

A céldátumalap az indulásnál igen kockázatos portfóliót épít ki, van benne bőven részvény, származtatott eszköz, nyersanyagpiaci pozíció, majd fokozatosan csökken a kockázatos eszközök súlyaránya. Bevett gyakorlat, hogy az alapkezelők többféle céldátumalapot indítanak egyszerre, hogy a különböző életkorú és különböző életpályájú ügyfelek egyaránt megtalálják a hozzájuk passzoló megoldást. Természetesen a befektetési alap azért mindig kollektív megtakarítási forma, vagyis csak néhány céldátum közül lehet választani, teljesen nem lehet egyénre szabni a lejáratokat.

A pénzügyi életpálya tervezésben a nyugdíjas évekre folyamatosan kell jövedelem, nem pedig a nyugdíjba lépésnél kell egy nagyobb összeg. Jellemzően nem akarja senki a nyugdíjba vonulásnál egy összegben felvenni, neadjisten el is költeni a hosszabb távú megtakarításait. Valójában a befektetési alapkezelő szakma ezt az élethelyzetet is kezeli, vagyis az itthon ismert megoldásnál az alap nem szűnik meg a céldátum napján, hanem csak teljesen kockázatmentessé válik, és pénzpiaci alapként működik tovább.