Ötmilliárd forint támogatást nyert több száz cég munkahelyek létrehozására, fenntartására

Vágólapra másolva!
Négyszer annyi hazai kis- és középvállalkozás nyújtotta be pályázatát a Nemzetgazdasági Minisztérium vissza nem térítendő támogatására, mint tavaly. A nyertesek - akik közt ötmilliárd forintot osztottak szét a pályázaton - több mint háromezer új munkahelyet hoznak létre, és több mint ötezer munkahelyet tartanak meg.
Vágólapra másolva!

A Munkaerőpiaci Alapban rendelkezésre álló ötmilliárd forintból 372 kis- és középvállalkozás (kkv) nyert vissza nem térítendő támogatást több mint háromezer új munkahely kialakításához. A Nemzetgazdasági Minisztérium még februárban meghirdetett pályázatán elsősorban új gépek, berendezések, műszaki eszközök beszerzésére és új létesítmények építésére lehetett támogatást nyerni.

A megelőző évekhez képest több mint négyszer annyi vállalkozás nyújtott be pályázatot, a támogatási igény pedig kétszerese volt a rendelkezésre álló keretösszegnek. A korábbi évek gyakorlatában sajnos előfordult, hogy a rossz tervezés miatt a munkahelyteremtő pályázatot kétszer is ki kellett írni, mivel a teljesíthetetlen feltételek nem tették lehetővé, hogy elfogyjon a pályázati keretösszeg - olvasható a tárca közleményében. A pályázók között előnyt élveztek a hátrányos helyzetű térségben működő magyar kkv-k, különösen azok, akik jellemzően álláskeresők alkalmazásával valósítják meg a beruházásukat.

A nyertes cégek listája ezen a linken érhető el.