Újabb elbocsátásoktól tartanak Matolcsy minisztériumában

2011.06.06. 12:17

Akár harminc főre is olvadhat a kormányváltáskor még 80, most pedig 40-50 fővel dolgozó adóügyi részleg a nemzetgazdasági tárcánál az [origo] információi szerint. A munkát várhatóan minisztériumi háttérintézmények látják majd el. Ez lesz a harmadik elbocsátási hullám március óta.

Újabb - rövid időn belül immár a harmadik - elbocsátási hullám érheti el a Nemzetgazdasági Minisztériumot, azon belül pedig az adóügyekkel foglalkozó részleget - értesült az [origo] minisztériumi, de a döntésben részt nem vevő forrásoktól.

Úgy tudjuk, hogy a f olyamat végén, akár harmincfősre is olvadhat a három főosztályt (a jövedelem- és forgalmi adók főosztályt, az adóstratégia főosztályt és a számviteli főosztályt) magában foglaló egység. Ez a blokk nyolcvanfős volt, amikor az új kormány munkához látott, és jó ideig tartották is ezt a létszámot. Március-áprilisban aztán elsősorban a középvezetői rétegnek mondtak fel, több mint egy tucat szakembert mentettek fel indoklás nélkül. A múlt héten aztán a második elbocsátási hullám érte el az adóügyi részleget, ahogyan azt megírtuk, több mint egy tucat embertől vált meg a tárca vezetése - szintén indoklás nélkül -, a leépítés az alsó szinteken dolgozó embereket érintette, olyannyira, hogy titkárnőket is utcára tettek. Mindkét elbocsátásnál olyan alkalmazottakat küldtek el, akik nem a mostani kormány alatt csatlakoztak a minisztériumhoz, hanem már egy ideje dolgoztak az egyik elődszervezetnél, a Pénzügyminisztériumnál.

Megkérdeztük az NGM-et, hogy most hányan dolgoznak az adóval foglalkozó területeken, de a minisztérium cikkünk megjelenéséig nem válaszolt, ahogyan arra az értesülésünkre sem reagált, hogy harminc főre olvadhat az egység létszáma. Egyik forrásunk elmondása szerint a tárcánál most negyven és ötven fő között mozoghat az adóügyi blokk létszáma, vagyis legalább tíz embertől még meg akarnak szabadulni.

A volt Pénzügyminisztérium két nagy részlege, az adókkal és a költségvetéssel foglalkozó egység egészen más kezelésben részesül. A Naszvadi György államtitkár irányította költségvetési osztályokat szinte egyáltalán nem érintette az elbocsátás, csak egyetlenegy főt tanácsoltak el, őt is nyugdíjazták, a leépítési hullámok a Kármán András államtitkár alá tartozó adóügyi részlegre terjedtek ki. A költségvetési részleg érintetlenségének oka, hogy Naszvadi György "elég jól be van csatornázva Orbán Viktorhoz", ahogyan korábban egyik forrásunk fogalmazott. Már a kormányváltáskor is kétszeres súlya volt a költségvetési részlegnek, kétszer annyian dolgoztak ott, mint az adóügyi egységben. Az egyoldalú leépítésekkel az aránytalanság fokozódik.

Az NGM-en belül a dolgozók között az a pletyka terjed, hogy még ebben a hónapban útilaput köthetnek a nemkívánatos személyek talpára. Ezt megerősíteni látszik, hogy a felső vezetés korábban azt kommunikálta az apparátusnak, hogy júliustól a megnyugvás időszaka jön, életpályamodellt vezetnek be.

Csaknem harmadannyi emberrel nem lehet ugyanannyi feladatot ugyanolyan szinten ellátni - mondták az [origo]-nak a volt Pénzügyminisztérium adóügyi részlegét jól ismerő, egykor ott dolgozott vagy most is ott dolgozó, nevük elhallgatását kérő személyek. Az egység leépítések utáni küldetését, feladatát mindenki csak találgatja. Egyik forrásunk szerint elképzelhető, hogy a hatásvizsgálatok, a jogszabály-előkészítés, a céges megkeresések megválaszolása a háttérintézmények egy részéhez kerülhet, az eddigieknél is jobban bevonhatják ezekbe az adóhatóságot, a szűkre szabott adóügyi blokkra pedig a stratégiaalkotás maradhat, és az, hogy a beérkező anyagokat átnézze.