Lehet-e százezer forintos ipari porszívóra pályázni? - olvasói kérdések, szakértői válaszok

Vágólapra másolva!
Épületátalakításhoz, raktárépítéshez, eszközbeszerzéshez, áruvásárláshoz szeretnének többek között pályázni forrásra olvasóink, de volt olyan vállalkozó is, aki egy ipari porszívó vásárlásához akart mindössze százezer forint körüli összeget szerezni pályázaton. Az olvasói kérdésekre adott szakértői válaszokból készítettünk összeállítást.
Vágólapra másolva!

A Vállalkozói Negyedben a K&H Bank kkv-szakértőit és pályázati tanácsadóit kérdezhetik olvasóink, ha segítségre van szükségük pályázati vagy finanszírozási kérdésekben. Olyan olvasói levelekből készítettünk összeállítást, amelyekben a vállalkozók az üzlet elindításához keresnek forrást.

Kocsmából közért

Jelenleg kocsmaként bérbe adott ingatlanjában szeretne élelmiszerüzletet kialakítani egyik olvasónk. A száz négyzetméteres épület átalakításához, berendezéséhez, illetve áruvásárláshoz lenne szüksége forrásra.

Szakértőink szerint - mivel vidékies településen valósulna meg a fejlesztés - erre a célra az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) mikrovállalkozások létrehozása és fejlesztése című pályázat a megfelelő forrásszerzési lehetőség, viszont ez nem alkalmas árukészlet vásárlására. Ezért a pályázati szakértő folyószámlahitel igénybevételét javasolta kiegészítésként, amely a folyamatos árukészlet-feltöltés mellett a vállalkozás pénzellátottságát is biztosítani tudja. A bankok ennél a típusú hitelezésnél rendszerint jelentős mértékű fedezeti biztosítékot várnak el, amely ebben az esetben lehet az ingatlan jelzáloggal való megterhelése.

Miből épüljön a vegyiáru-raktár?

Egy másik olvasónk vegyiáru-raktárat kíván építeni egy ötezer fő alatti településen, s arra kíváncsi, milyen pályázati lehetősége van.

Szakértőnk szerint mikrovállalkozás esetében (ami tíz fő alatti statisztikai létszámot és legfeljebb kétmillió euró éves bevételt jelent) szintén az EMVA Mikrovállalkozások létrehozása és fejlesztése elnevezésű pályázat lehet megfelelő. Ebben legfeljebb 35 millió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető a költségek maximum 60-65 százalékáig. A pályázatot június 15. és július 15. között lehet benyújtani.

Ha nem mikrovállalkozásról van szó, és a fejlesztés a gyártói tevékenység fejlesztésére irányul, akkor a ROP telephely-fejlesztési pályázat lehet megfelelő, amely 10-100 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt 50 százalékos támogatási mérték mellett.

Kis tétel nem megy

Egy budapesti olvasó egy százezer forint körüli értékű ipari porszívó beszerzéséhez szeretne forrást szerezni. Szakértőnktől azt kérdezte, hogy ilyen értékű igénnyel lehet-e pályázaton indulni.

A kisebb összegű beruházások támogatására a KMOP-2011-121/M Mikrohitellel kombinált pályázat lehet megfelelő - válaszolta szakértőnk, azonban a projekt minimális összköltségének itt is legalább 2,3 millió forintnak kell lennie, illetve a beszerzendő eszközök egységára nem lehet kevesebb, mint kétszázezer forint.

A szakértőinknek kérdést feltevő újabb olvasónk induló vállalkozásával azt a bérelt üzlethelyiséget kívánja megvásárolni, amelyben használtruha-kereskedést üzemeltet. Az ingatlan megvételéhez vissza nem térítendő támogatást vagy hitelt kíván szerezni.

Szakértőnk tanácsa szerint a GOP-2011-211/M Mikrovállalkozások fejlesztése című pályázat keretében lehetőség van ingatlanvásárlásra egy olyan konstrukció keretében, amely kedvezményes hitelt és vissza nem térítendő támogatást egyszerre nyújt. A támogatás mértéke legfeljebb 4 millió forint, míg a hitel összege 8 millió forint lehet, s a támogatás nem lehet több az összes költség 45 százalékánál.

Tőzsdei kereskedés, oktatással

Egy másik olvasónak ugyanezt a konstrukciót ajánlották szakértőink. A kezdő vállalkozó tőzsdei kereskedéssel akar foglalkozni, az ehhez szükséges eszközök és iroda vásárlásához, illetve oktatásra kíván vissza nem térítendő támogatásra pályázni, illetve egy személygépkocsit is vásárolna.

A GOP-2011-211/M jelű pályázaton lehetőség van informatikai eszközök beszerzésére és ingatlan vásárlására, képzési programok megvalósítására azonban akkor van mód, ha a vállalkozás rendelkezik nyertes Új Széchenyi-terv vállalkozásfejlesztési pályázattal. Személygépkocsi beszerzését viszont nem lehet pályázati forrásból finanszírozni.

Kérdezze szakértőinket, ha vállalkozásához segítségre van szüksége! Németh Lászlótól, a K&H kkv marketingosztály-vezetőjétől itt, dr. Császár Dánieltől, a K&H Bank pályázati tanácsadás igazgatóságának szakértőjétől pedig ide kattintva kérdezhet.