Már törvényjavaslat is van róla, hogyan váljunk Kelet-Európa Luxemburgjává

Vágólapra másolva!
A parlament előtt van az úgynevezett szabályozott ingatlanbefektetési társaságok létrehozásáról szóló törvénytervezet. A Rogán Antal által jegyzett javaslat szerint ezek a cégek mentesülnének a társasági adó és a helyi iparűzési adó megfizetése alól, a tagok pedig a jövedelem kilencven százalékát osztalék formájában kivehetnék.
Vágólapra másolva!

Az [origo] korábbi cikkének megfelelően elkészült az a törvénytervezet, amely egy újfajta társasági formát, a REIT-et (Real Estate Investment Trust) honosítaná meg Magyarországon. A jogszabálytervezetet Rogán Antal (Fidesz) szerdán nyújtotta be a parlamentnek. A magyar elnevezéssel a "szabályozott ingatlanbefektetési társaságokról" szóló tervezet célja, hogy Magyarország a közép-kelet-európai régió pénzügyi szolgáltató központjává váljon.

A törvényjavaslat szerint a szit egy olyan nyilvánosan működő, tőzsdén jegyzett részvénytársaság, amely a kis- és intézményi nagybefektetőktől összegyűjtött pénzt elsősorban magyarországi bejegyzésű kereskedelmi és lakóingatlanokba fektetné be azért, hogy ezeket az ingatlanokat hasznosítsa, illetve szükség esetén fejlessze.

A javaslat értelmében a szit-nek legalább 10 milliárd forint induló tőkével kell rendelkeznie, a kibocsátott részvényeit pedig legfeljebb 10 százalékban tulajdonolhatják biztosítók és hitelintézetek. A törvényjavaslat indoklásában az előterjesztő azt írja: a szit az ingatlanhasznosításból és -fejlesztésből realizált jövedelem túlnyomó részét (90 százalékát) a részvényeseknek fizetné ki osztalék formájában.

Ezekre a társaságokra kedvezőbb adó-, illeték- és eljárási szabályok vonatkoznának, így a szit, illetve a 100 százalékos tulajdonában álló projekttársaság a társasági adó és a helyi iparűzési adó fizetése alól mentességet élvezne.

Az [origo]-nak korábban Kövesdy Attila, a Deloitte partnere azt mondta, hogy egy ilyen társaság sikere attól is függ, hogy az adózási kérdéseken túlmenően mennyire lesznek vállalkozásbarátak a társasági jogi, számviteli és adminisztrációs szabályok, és ezek mennyire lesznek kiszámíthatók.

A Nemzetgazdasági Minisztérium tavaly novemberi koncepciója szerint a kormány olyan befektetőbarát szabályozói környezet kíván kialakítani, amely lehetővé teszi a friss tőke beáramlását a magyar ingatlanpiacra. Az NGM dokumentuma szerint a pénzügyi szolgáltató szektor szempontjából Magyarország kedvező földrajzi elhelyezkedése révén lehetséges, hogy Magyarország a "Kelet Luxemburgja" legyen. A tárca szerint az építőiparnak is lendületet adhat a szit bevezetése, középtávon ettől tízezer új munkahelyet remélnek.