A folyósításkor is elég teljesíteni a mentőcsomag feltételeit egy bizottsági javaslat szerint

Vágólapra másolva!
Több ponton módosítaná a devizahitelesek megsegítéséről szóló mentőcsomagot a parlament gazdasági bizottsága. Az előterjesztés szerint az előírt feltételeket az adósnak elég első folyósításkor teljesítenie. Emellett a módosítás megszüntetné annak lehetőségét, hogy az előtörlesztést is a gyűjtőszámla-hitelből lehessen teljesíteni, a teljes tartozás előtörlesztése esetén pedig a piaci árfolyam alkalmazását írja elő.
Vágólapra másolva!

A devizahitelesek mentőcsomagjáról szóló törvényhez nyújtott be módosító javaslatot csütörtökön a parlament Rogán Antal fideszes politikus vezette gazdasági bizottsága.

Az előterjesztés szerint a bizottság az eredeti hitelnyújtón kívül arra a pénzügyi intézményre is kiterjesztené a törvény hatályát, amely utóbb - például követelésvásárlás révén - lépett a hitelezési jogviszonyba. Kiegészítené a törvényjavaslatot azzal, hogy amennyiben a fedezeti ingatlannal szemben megindított végrehajtási eljárás miatt a devizakölcsönt és gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződést a hitelező felmondta, a rögzített árfolyam záró időpontja a felmondás napja legyen; vagyis, ha az árfolyamvédelem időtartama alatt a fedezeti ingatlannal szemben végrehajtást kezdeményeznek, az árfolyamvédelem lezárul.

Kizárná a spekulációt a javaslat

A módosító indítvány a törvényjavaslat megfelelő alkalmazását biztosítja az életbiztosítási vagy lakás-előtakarékossági szerződéssel kombinált devizakölcsönökből eredő tartozásokra is. A bizottság egységesíteni kívánja a kétfajta kezesség beváltásának kezdeményezésére nyitva álló határidőt, így a beváltásra a jogosultság megnyílásától számított 180 napon belül lenne mód (a készfizető kezesség esetében az eredeti javaslat szerint 180, az egyszerű kezességnél 30 nap a határidő).

A gyűjtőszámla-hitelre vonatkozó feltételeknek a bizottsági módosító javaslat szerint elegendő lenne az első folyósításkor megfelelni, ez lehetőséget teremtene arra, hogy az igénylést akkor is be lehessen nyújtani, ha a kérelem időpontjában a feltételek még
nem teljesülnek maradéktalanul. További pontosítás, hogy a fedezeti ingatlannal szembeni végrehajtás-mentesség önálló pontként jelenik meg, így biztosítva, hogy ez a feltétel minden esetben - és ne csak a több zálogjoggal terhelt ingatlanok esetében - érvényesüljön.

A bizottság megszüntetné annak lehetőségét, hogy az előtörlesztést is a gyűjtőszámla-hitelből lehessen teljesíteni. Ezt azzal indokolja a bizottság, hogy az előtörlesztés nem minősül a hiteladós fizetési kötelezettségének, ezért teljesítését nem indokolt a gyűjtőszámla-hitelből biztosítani, mivel annak nem ez a célja. A módosító indítvány azzal is kiegészítené a törvényjavaslatot, hogy "a devizakölcsön részleges vagy teljes előtörlesztésére annak tényleges elszámolásakor a pénzügyi intézmény által alkalmazott törlesztési árfolyamon kerülhet sor". A tényleges piaci árfolyam alkalmazása a javaslattevő szerint azért szükséges, hogy a gyűjtőszámla-hitelt ne lehessen spekulatív célokra felhasználni.A gazdasági bizottság kivenné a törvényjavaslatból azt a bekezdést, amely úgy rendelkezik, hogy nem jelölhető ki kényszerértékesítésre az a fedezeti ingatlan, amelynek esetében a lakáshitel-szerződésből eredő lejárt tartozás késedelme a tárgynegyedév első napján a 180 napot nem haladta meg.