Hét baromfitelep 4,4 milliárdos fejlesztését jelentette be a Master Good csoport

Vágólapra másolva!
Mintegy 4,4 milliárd forintos kapacitásbővítő fejlesztést hajt végre baromfitelepein a két cégből álló Master Good csoport.
Vágólapra másolva!

A Master Good csoport (Master Good Kft., Baromfi Coop Kft.) összesen hat baromfitelepén növeli brojlercsirke-termelő, egy új telephelyen pedig keltetőkapacitásait a következő két évben. A Baromfi Coop petneházai, baktalórántházai és pusztadobosi telepein új szabadtartású és brojlerhizlaló telepek épülnek, a székelyi és tiszaszalkai tenyésztelepeken szülőpártelepi korszerűsítést és kapacitásbővítést hajtanak végre, Petneházán pedig zöldmezős beruházásban új keltetőüzemet építenek.

A beruházáshoz a Baromfi Coop Kft. 1,5 milliárd forintos támogatást nyert el az állattartó telepek korszerűsítésére kiírt (ÁTK-III) pályázaton az Új Magyarország vidékfejlesztési program keretében. A beruházásokhoz a Master Good csoport 2,1 milliárd forint beruházási hitel felvételét tervezi, amelyről már megkezdte a tárgyalásokat a bankokkal.

A Master Good cégcsoport családi vállalkozás, a Bárány család tulajdonában áll, a családfő, Bárány László a Baromfi Termék Tanács elnöki posztját is betölti. A Master Good Kft. az idei évre 16,5 milliárd, a Baromfi Coop Kft. pedig 9 milliárd forintos árbevételt tervez.