Magyar Hírlap: Újabb állami milliárdokat kaphat a Malév

Vágólapra másolva!
Négy és fél milliárd forinttal megemelik a Malév alaptőkéjét a társaság pénteki közgyűlésén - írja a pénteki Magyar Hírlap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.  A lap szerint a mentőöv nélkül akár heteken belül le is állhatna a vállalat. Orbán Viktor miniszterelnök tavaly év végi kínai útján a Malév átalakításáról tárgyalt kínai partnereivel; az ázsiai ország miniszterelnöke pénteken érkezik Magyarországra.
Vágólapra másolva!

A Malév Zrt. közgyűlése pénteken dönt a légitársaság tőkehelyzetének rendezéséről - értesült a Magyar Hírlap. A lap úgy tudja, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. 4,5 milliárd forintos alaptőke-emelést javasol. Ez már a legutóbbi közgyűlés napirendjén is szerepelt, de akkor arra hivatkozva napolták el a döntést, hogy a cég még mindig nem rendelkezik jóváhagyott 2011. évi üzleti tervvel.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél megkeresésünkre nem kívánták kommentálni a Magyar Hírlap értesülést, és közölték, hogy a Malév közgyűlése után, a szokásoknak megfelelően közleményt adnak majd ki. Róna Márta, a Malév kommunikációs vezetője sem kommentálta a tőkeemelésről szóló hírt, és közölte, hogy a délelőtt kezdődő közgyűlés után a tulajdonos ad majd tájékoztatást.

A Magyar Hírlap értesülései szerint a Malév - az utazási főidény és a növekvő jegyeladások ellenére is - súlyos pénzügyi problémákkal küzd, emiatt számos fizetési kötelezettséget át kellett ütemeznie, sőt, "mentőöv nélkül akár heteken belül le is állhatna a vállalat" - fogalmaz a lap.

A Malév április 1-jei rendkívüli közgyűlésén az MNV már döntött arról, hogy a cégnél 2,5 milliárd forintos tőkeemelést hajtanak végre, amelyből 25 millió a jegyzett tőkét növeli, 2,475 milliárd forint pedig a tőketartalékba kerül. A tőkeemelés célja a nemzeti légitársaság rövid távú finanszírozási igényéhez a megfelelő forrás biztosítása volt.

Orbán Viktor miniszterelnök tavaly novemberi kínai útja után elmondta, hogy találkozott Csen Fenggel, a Hainan Grupop (kínai légicég) elnökével, akivel egy magyarországi légitársaság létrehozásáról, illetve a Malév átalakításáról tárgyaltak. Akkor elmondta azt is, hogy az elnökkel hmegállapodtak, hogy közös bizottságot hoznak létre, amely a társaság magyarországi, illetve ezen keresztül európai terjeszkedését lesz hivatott megalapozni.

Pénteken érkezik Magyarországra a kínai miniszterelnök. A kínai kormányfő szombaton tárgyalásokat folytat Orbán Viktorral, az előzetes program szerint a magyar és a kínai fél több gazdasági megállapodást köt. Ven Csia-pao egy gazdasági fórumon is részt vesz a Magyar Tudományos Akadémián.