Literenként öt forint lesz az üdítőitalok népegészségügyi termékadója

2011.06.24. 19:03

Öt termékcsoportra vonatkozna a hamburegeradóként elterjedt népegészségügyi termékadó a javaslat szerint, amelyet két fideszes képviselő nyújtott be pénteken a parlamentnek. Az üdítőitalok után literenként öt forintot, az ételízesítők után pedig kilogrammonként ötszáz forintot kell majd fizetni, ha elfogadja az országgyűlés. Azok a boltok mentesülnek az adófizetés alól, amelyek ötven kilónál vagy ötven liternél kevesebbet árulnak az adóköteles termékekből.

A cukrozott és huszonöt százaléknál kevesebb gyümölcsöt tartalmazó üdítőitalok adója literenként öt forint, a cukrot és koffeint is tartalmazó energiaitalok literenkénti adója viszont 250 forint lenne a javaslat szerint, amelyet Font Sándor és Kovács József fideszes képviselő nyújtott be a parlamentnek péntek délután.

Kedden döntött a kormány a népegészségügyi termékadóról, közismert nevén a hamburgeradóról, amelyet szeptembertől vethetnek ki az egészségtelen élelmiszerekre - közölte a kormányszóvivő a keddi kormányülés után (erről itt olvashat). Nagy Anna akkor azt mondta, hogy ha a parlament is megszavazza, szeptember 1-jétől adót kell fizetni azok után az élelmiszerek után, amelyeknek a fogyasztása bizonyítottan egészségtelen, így a magas cukor-, só-, szénhidrát- vagy koffeintartalmú ételek, italok után.

A most benyújtott javaslat szerint a szilárd termékek közül az előre csomagolt sütemények adója kilogrammonként száz forint, a sós snackeké kétszáz, míg az ételízesítőké ötszáz forint - szintén kilogrammonként.

Az adót - az áfához - az eladó szedi be, aki az adóhivatalnál önadózással számol el. Ugyanakkor nem kell adót fizetnie annak a boltosnak, aki az adóköteles termékből ötven liternél vagy ötven kilogrammnál kisebb mennyiséget értékesít egy év alatt. A javaslatot benyújtó képviselők indoklása szerint a mentesség indoka az, hogy "a piacra csak kis mennyiségben értékesítőt ne terhelje az adóhatóság számára az adóból származó bevétellel szinte azonos adminisztrációs költséggel járó adókötelezettség".

A külföldre eladott termékekre sem vonatkozik ez az adó. Az indoklás szerint ugyanis ilyenkor biztos, hogy a terméket nem Magyarországon fogyasztják el, "így ez a fogyasztás Magyarországon népegészségügyi kockázatot nem jelent".

Ha a parlament elfogadja a javaslatot, a népegészségügyi termékadót szeptembertől vethetik ki.

KAPCSOLÓDÓ CIKK