Oroszország feloldotta a gabonaexport-tilalmat

Vágólapra másolva!
Az évi 20 millió tonnát meghaladó orosz gabonaexport újra elindult július 1-jével, miután az orosz kormányzat feloldotta a tavaly elrendelt exporttilalmat.
Vágólapra másolva!

Oroszország július 1-jével feloldotta a súlyos szárazság miatt tavaly nyáron elrendelt gabonakiviteli tilalmat. A következő hónapokban mintegy hatmillió tonna gabona indul útnak Oroszországból, elsősorban Észak-Afrikába.

Oroszország a világ harmadik legnagyobb gabonatermesztője, és ugyancsak a harmadik helyen áll a gabonát exportáló országok között, így az embargó jelentősen felhajtotta a világpiaci árakat. Egyes megfigyelők szerint ennek a drágulásnak is része volt az arab országokban lezajlott zavargásokban.

Az orosz gabonaszövetség elnöke szerint Oroszország az idén 15-20 millió tonna gabonát exportálhat abban az esetben, ha az idei termés eléri a 85-90 millió tonnát.

Tavaly a hosszú, forró nyár miatt 37 százalékkal kevesebb gabona termett Oroszországban az előző évinél: a 2009-ben betakarított 97 millió tonna helyett mindössze 61 millió tonna. Normális körülmények között az export többnyire meghaladta a 20 millió tonnát.

A gabonaexport tilalmát tavaly augusztusban rendelte el a Vlagyimir Putyin által vezetett orosz kormányzat, eredetileg augusztus 15. és december 31. között, majd ezt az időszakot meghosszabbították. A tilalom célja hivatalosan a belföldi áremelkedés letörése volt.