Zuhan a Mol árfolyama Hernádi állítólagos kiadatási kérelme miatt

2011.07.05. 6:34

A Mol jelentős, négy százalékos zuhanással indult a részvények piacán, miután lapinformációk szerint Horvátország jogsegély keretében hivatalosan is kérte Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója előzetes kiadatását. Az ügyben illetékes magyar szervek nem kommentálták az értesülést.

Meredeken zuhan a Mol árfolyama kedden délelőtt a Budapesti Értéktőzsdén arra a hírre, hogy Horvátország jogsegély keretében hivatalosan is kérte Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató előzetes kiadatását. Az olajipari részvény árfolyam a lélektaninak számító 20.000 forint alá került, napi mélypontja eddig 19.935 forint volt. Tizenegy óra körül 20.050 forinton kereskednek vele, ez 4,07 százalékos gyengülés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Kereskedők szerint három nagy külföldi befektető adja folyamatosan a részvényt, kérdés, hogy ez a hír mennyire ingatja meg a befektetőket. A Molt jegyzik a varsói tőzsdén is, ott 4,74 százalékot esett az árfolyam, 301,50 zlotyba kerül. 

A keddi Népszabadság meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írta: gyanúsítottként hallgatná meg Hernádi Zsoltot a horvát ügyészség. A lap úgy tudja, a horvátok felajánlották, hogy az általuk később átadandó bizonyítékok és a később megadandó kérdések alapján Magyarországon hallgassák ki gyanúsítottként a Mol-vezért. A Népszabadság szerint ez azt sejteti, hogy egyelőre, legalábbis részben felajánlották az eljárás lefolytatását.

Az ügyben illetékes magyar hivatalos források nem kívánták kommentálni a lap értesülését. A Mol kommunikációs osztályán az [origo] kérdésére elmondták, hogy semmilyen hivatalos értesítést nem kapott sem a Mol, sem Hernádi Zsolt a horvát ügyészség kéréséről.

Vágó Attila, a Concorde elemzője szerint nagy a bizonytalanság a vállalat körül, és ez így is marad, amíg az ügy részletei nem tisztázódnak hitelt érdemlően. Ha igaz a Népszabadság információja, és Horvátország valóban hivatalosan kérte Hernádi Zsolt kiadatását, olyan helyzet áll elő, amikor meg kell vizsgálni, az ügy miként befolyásolja a vállalat működésének a folytonosságát, hogyan hat a vállalat irányítására, és milyen következményei vannak a Mol és az INA, illetve Magyarország és Horvátország kapcsolatára - magyarázta az [origo] -nak Vágó Attila.

Az elemző hangsúlyozta, hogy amíg nem szűnik meg a bizonytalanság a vállalat körül, addig a Mol-részvények alul fogják teljesíteni a társaikat. Bár a szektor több szereplője is mínuszban van, a Moléhoz hasonló esés nem figyelhető meg náluk, ezért az elemző szerint a lapinformáció indította el a magyar vállalat részvényeinek az esését.

A Népszabadság emlékeztetett: horvát lapértesülések szerint Hernádi Zsoltot vesztegetéssel gyanúsítja az ottani ügyészség. A lap szerint a kiadatás kérésének időzítése nem volt véletlen. Az Európai Unió soros elnökségét ellátó Magyarország az elmúlt hónapokban keményen dolgozott azon, hogy Brüsszel még ebben a ciklusban lezárja a horvát csatlakozásról szóló tárgyalásokat. Ez a múlt héten meg is történt.

A horvát sajtó beszámolója szerint Ivo Sanader egykori kormányfő tízmillió eurót vett át annak fejében, hogy átengedte a magyar olajvállalatnak az INA irányítását. A gyanúsítás szerint emellett a miniszterelnök ennek hatására döntött úgy, hogy az állam megvásárolja a horvát nemzeti olajvállalat veszteséges gázüzletágát. A korábban már egyéb korrupciós ügyletekkel is megvádolt, miniszterelnöki megbízatásáról 2009 júliusában indoklás nélkül lemondó Ivo Sanader hónapok óta Ausztriában ül előzetes letartóztatásban. Szökés közben fogták el az osztrák hatóságok.

Korábban a Mol visszautasította a Hernádi Zsoltot ért gyanúsítást. "A Mol leszögezi, hogy soha semmilyen kifizetés, vagy fizetségről való egyezség nem történt, sem közvetlenül, sem közvetetten, sem az INA privatizációja során, sem azt követően a horvát politikai élet egyetlen szereplőjével vagy döntéshozójával sem" - olvasható akkori közleményükben.

KAPCSOLÓDÓ CIKK