Egy év romló hangulata után bizakodóbbak lettek a vállalkozások egy felmérés szerint

Vágólapra másolva!
Bár továbbra is negatív tartományban tartózkodik, egy év csökkenés után újra növekedett a K&H Bank kis- és középvállalkozások üzleti hangulatát mérő bizalmi indexe. A közterhekre és a hitelkamatokra vonatkozó várakozások javulása áll első sorban az index emelkedése mögött, de a gazdaságpolitika megítélése romlott a megkérdezett vállalkozások körében.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt egy év folyamatos csökkenése után ismét javuló képet mutat a kis- és középvállalkozások (kkv-k) következő egy évre vonatkozó várakozásait jelző index, amely 8 pontos növekedést követően mínusz 12 ponton áll - olvasható a mutatót készítő K&H Bank közleményében.

"Az emelkedő tendencia mögött a közterhek, valamint a vállalati hitelkamatok változására vonatkozó negatív kilátások mérséklődése áll, emellett a vállalkozások a vevői és szállítói kapcsolatok további javulását vetítik előre" - mondta el Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

Bár a K&H kkv bizalmi index továbbra is a negatív tartományban maradt, az elmúlt háromnegyed évben tapasztalt folyamatos csökkenés megállt, és az index ismét emelkedésbe fordult. A bank szakértője szerint a javuló kilátások főként annak köszönhetőek, hogy jelentősen javultak a vállalati hitelkamatok emelkedésére vonatkozó várakozások. "A jelenlegi hatszázalékos alapkamatszint mellett a vállalkozások átlagosan egy százalékot el nem érő kamatemelést várnak a vállalati hitelek esetében, ami gyakorlatilag a jelenlegi piaci kamatszintek változatlanul tartását feltételezi" - elemezte az eredményeket a kkv-szakértő.

Azok a vállalkozások kerültek túlsúlyba (53 százalék), amelyek nem számítanak további közteher-növekedésre, miközben 38 százalékot tesz ki az emelkedést váró vállalkozások aránya, ami az elmúlt negyed évhez képest 10 százalékpontos csökkenést jelent. A gazdaságpolitika megítélése ugyanakkor 5 pontot csökkenve mínusz 17 pontos értékre romlott, folytatva az elmúlt két negyed évben tapasztalható trendet.

Forrás:  K&H

Pozitívan változott a beszállítói kapcsolatok megítélése, amely mögött leginkább az áll, hogy a jelenleg átlagosan 20 napos kifizetési határidővel szemben a vállalatok 2 napos határidő növekedéssel számolnak az elkövetkező egy évre - írta a K&H. Eközben a beszállítókkal kapcsolatos elvárások fontossági sorrendje lényegében változatlan maradt, továbbra is a minőség, az ár és a szállítási határidő a legfontosabb szempont a partneri kapcsolatok értékelése során.

A legutóbbi felmérésben a vevői kapcsolatokat, illetve az uniós pályázati lehetőségeket ítélték meg legpozitívabban a vállalkozások. A kkv-k gazdasági helyzetét leginkább meghatározó vevői kapcsolatok optimista megítélése főként annak köszönhető, hogy az elmúlt negyed évhez képest átlagosan 2 nappal csökkent a vevői kifizetések határideje, amely jelenleg 32 nap, emellett a megkérdezett cégvezetők további 2 napos rövidüléssel számolnak.

Habár az uniós pályázatok megítélése továbbra is pozitív, ez főként az egy cégre jutó, benyújtott pályázatok arányának emelkedése miatt van, mivel a pályázati források elérhetőségét a cégvezetők 40 százaléka továbbra is nehéznek tartja.