Bombardier: 2015-ig 400 milliárd forintot lehetne költeni városi közlekedésfejlesztésre

Vágólapra másolva!
A Magyarországon több üzemet is működtető Bombardier szerint 2015-ig 1,5 milliárd eurós uniós forrás áll rendelkezésre a városi és elővárosi közösségi közlekedés fejlesztésére Magyarországon, és az anyacégnél tervezett leépítés nem érinti a magyar leánycégeket.
Vágólapra másolva!

"A Bombardier Transportation kulcsfontosságú piacnak tekinti Magyarországot, és a magyar vasútfejlesztésben a következő rövid időszakban további lehetőségeket lát" - hangsúlyozta Chris Antonopoulos, a Bombardier-csoport értékesítési és üzletfejlesztési alelnöke sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

A világ 23 országában tevékenykedő, Magyarországon Dunakeszin és Mátranovákon üzemet működtető Bombardier Transportation alelnöke azt is elmondta, számításuk szerint Magyarország esetében 1,5 milliárd euró (körülbelül 400 milliárd forint) uniós forrás áll még rendelkezésre a városi és elővárosi közlekedés fejlesztésére, amit 2015-ig fel kell használni. "Magyarországon lévő részlegeiket nem érinti a Bombardier cégnél bejelentett létszámleépítés" - közölte Chris Antonopoulos. Mátranovákon 600 főt alkalmaznak, és sikertörténetet tud felmutatni a 2005-ben megvásárolt vasútialkatrész-gyártó üzem, amelynek termelése döntő részben exportra megy.

"Az 570 főt alkalmazó, Dunakeszin lévő járműjavítóban 65 százalékos tulajdoni részesedéssel rendelkező Bombardier a magyar piac mellett osztrák, norvég, svájci, belga vasutak megrendeléseit is teljesíti, és magyar megrendelés esetén számítanak ennek az üzemnek a termelésére is" - mondta a Bombardier-csoport alelnöke, és hozzátette: budapesti tartózkodásuk során tárgyaltak a BKV, a MÁV és a BKK képviselőivel, elsősorban a gördülőállomány fejlesztéséről.

A MÁV és a Bombardier cég között a tíz darab Talent motorvonatról szóló vitával kapcsolatban az alelnöke elmondta: megegyezésre törekednek, és ennek érdekében ajánlatot tettek a vasúttársaságnak. A vitáról a Népszabadság közölt részletes összeállítás tavaly decemberben, amelyből kiderült, hogy a magyar vasúttársaság a Talent motorvonatok fékeivel nem volt elégedett a MÁV és a javíttatás költségein különbözött össze a két társaság. A lap szerint a MÁV pedig pályázatot írt ki a Bombardier-MÁV Kft. Dunakeszin lévő üzemében karbantartott járművek karbantartására, ám a kiírás nem szabott meg túl kemény feltételeket.