Politikai aknák, hatósági vizsgálatok, sajtóvádak a Mol ellen Horvátországban

Vágólapra másolva!
Ivo Sanader, az Ausztriában letartóztatott korábbi horvát kormányfő bukása óta folyamatos kísérletek történnek arra, hogy az INA helyi olajcéget irányító Molt Horvátországban ne stratégiai partnerként, hanem kenőpénzzel hatalmat szerző, a tőzsdei kereskedést manipuláló külföldi társaságként tüntessék fel. Hogyan alakult a Mol horvátországi története 2008 és 2011 között?
Vágólapra másolva!

A Mol 2003-ban szerzettt először részesedést az akkor a horvát állam kezén lévő INA-ban, majd 2008 őszén újabb 20 százaléknyi részvényt vásárolva, közel került az 50 százalékos tulajdoni hányadhoz. Mivel a többséget nem tudta megszerezni a magyar olajtársaság, de a horvát cég rendbe tételéhez szüksége volt az irányítói jogokra, ezért az Ivo Sanader vezette horvát kormánnyal állapodott meg 2009 elején. Eszerint a horvát állam átvette a veszteséges gázüzletágat, míg a Mol a többség hiányában is megkapta az irányítói jogokat.

A jogok 2009 nyári átvételével a Mol átalakította az INA vezetését, három magyar delegáltat ültetve a hattagú igazgatóságba, amelyben - a szavazategyenlőség esetén döntő szóval bíró - elnök is a Mol-embere lett. Az átalakítás érdekeket sértett, ezt már Stjepan Mesic akkori horvát elnök szavai is jelezték: 2009 júniusában ugyan nem volt hajlandó kommentálni a vezetőségváltást, de csak addig, amíg meg nem vizsgálják a kormány és a Mol közötti szerződést. A Mol a későbbi támadások folyamán is az érdekek sérelmével magyarázta, hogy miért támadják őket a sajtón keresztül.

2009-ben Ivo Sanader kormányfő lemondott, majd korrupciós vádak érték, és mind a kormánypárt (HDZ) egy része, mind az ellenzék támadni kezdte a politikust, akit Jadranka Kosor váltott a miniszterelnöki székben. Az egyik támadási felület a Mol-szerződés volt, Sanadert a horvát parlament vizsgálóbizottsága is kihallgatta a kérdésben. A volt kormányfőt aztán különböző korrupciós vádakkal 2010 decemberében Ausztriában letartóztatták. A Molnak sem voltak könnyű hónapjai: már 2009 őszén vizsgálni kezdte a horvát pénzügyi hatóság az INA tartozásait, 2010 nyarán pedig a horvát sajtóban olyan hírek jelentek meg, hogy a Mol feketén foglalkoztat magyarokat az INA-ban.

Egy másik horvát korrupciós botrány a Podravka-ügy volt, amelyben a Molt és az OTP-t is részvételi gyanúba keverték. A HINA horvát hírügynökség szerint a Mol az INA irányításáért cserébe az OTP-től szerzett hitelt a Podravkának.

A Mol 2010 telén felvásárlási ajánlatot tett az INA közkézen lévő papírjaira azzal a céllal, hogy elérje a társaságban a többségi részesedést. A vásárlás nem érte el az eredményt, a magasnak számító 2800 kunás részvényenkénti Mol-ajánlatot ugyanis felülmúlta az árfolyam, mivel a horvát állami nyugdíjalap és egy dohánygyár is beszállt a részvényekért folyó versenybe. Hivatalosan nem erősítették meg, de az APA osztrák hírügynökség szerint a horvát kormány kezdeményezésére indulhatott az ellentámadás, hogy megakadályozzák a Mol többségbe kerülését.

A Mol a horvát versenyhatóságnál vizsgálatot kezdeményezett, hogy történt-e szabályellenes, összehangolt magatartás az akciójuk ellen, de a beadványt a hatóság visszautasította, sőt 2011 áprilisi hírek szerint a horvát pénzügyi felügyelet piaci manipulációval vádolta meg a magyar központú céget, a hivatalos közlés erről májusban került nyilvánosságra. Az INA-részvényekkel való kereskedést többször leállította a hatóság, ami a Mol szerint diszkriminatív lépés volt a részükről, a tőzsdefelügyelet ráadásul májusban büntetőeljárást kezdeményezett a horvát államügyészségnél a Mol "felelős személyei" ellen.

A támadás májusban erősödött fel azáltal, hogy Davor Stern, az INA felügyelőbizottságának elnöke a 2009-es, irányítói jogokról szóló Mol-szerződés felülvizsgálatát vetette fel. Az ügyet fűti az őszi voksolás előtti horvát választási kampány is. A horvát kormány június elején hagyta jóvá, hogy tárgyalásokat kezdeményezzenek a Mollal a részvényesi megállapodás felülvizsgálatáról.

Június 21-én egy, a baloldalhoz köthető horvát lap arról írt, hogy Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója tízmillió euró kenőpénzt juttatott el Ivo Sanadernek az irányítói jogokért cserébe. A vádat a Mol azonnal visszautasította. Egy nappal később a horvát korrupcióellenes hivatal közleményben tudatta, hogy kezdeményezték Ivo Sanader (a közlemény csak I.S.-ként jelölte meg) kiadatását, mivel őt és két másik személyt vesztegetéssel vádoltak. A vesztegetési vád - szintén horvát lapértesülések szerint - Robert Jezic üzletember vallomására támaszkodik, állítólag ő keverhette Hernádit gyanúba.

Június második felében a horvát kormányfő először a horvát ügyészséggel való egyeztetést ajánlott fel Mol-ügyben, majd a Vjesnik című zágrábi lap szerint a horvát kormány a Mol-szerződés felmondását vizsgálta. Július 5-én vihart kavart, hogy a Népszabadság azt írta, a horvát fél kezdeményezte Hernádi Zsolt kiadatását, ezt az információt azonban később tagadta mind a magyar, mind a horvát fél - a Népszabadság pedig helyreigazítást közölt. A Népszabadság cikke után kiderült, hogy jogsegélykérelem valóban érkezett Horvátországból, de abban Hernádi kiadatásáról nincs szó.

Közben viszont a horvát hatóságok újra elővették a versenyellenesség vádját. A Mol árfolyamát azonban a támadássorozat alaposan megviselte: májustól júliusig 15 százalékkal gyengültek a papírok. Közben a Mol igyekszik a normál üzletmenethez tartani magát, július 7-én bejelentették, hogy 700 milliárd forintból fejlesztik az INA finomítóit. A horvát lakosság számára pedig július 13-án "Az igaz történet" címmel jelentettek meg nyílt levelet több horvát sajtótermékben.